Minden ötödik magyar gyermek elhízott vagy túlsúlyos

 

Igen jelentős mértékben érinti az elhízás és a túlsúly is Magyarországot az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb felmérése alapján. Az M1 Kosár című műsorában tovább árnyalták a helyzetet: a jelentés szerint minden ötödik magyar gyerek elhízott vagy túlsúlyos. Ezzel a problémával azért fontos már gyermekkorban foglalkozni, mert jelentős rizikófaktornak számít a későbbi, krónikus betegségek miatt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentése alapján igen jelentős mértékben érinti az elhízás és a túlsúly is Magyarországot. Szerte a világon több mint 40 millió 5 év alatti gyermek szenved a zsírpárnák miatt. Azonban Magyarországon sem rózsás a helyzet. Az M1 Kosár című műsorában Pozsgay Csilla, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója elmondta, hogy a gyermekkori elhízás nagyjából minden ötödik gyermeket érint ma Magyarországon.

A környezeti tényezők, a mozgásszegény életmód és nagymértékben a helytelen táplálkozás miatt az elhízással és a túlsúllyal már gyerekkorban foglalkozni kell, mert az elhízás későbbi, krónikus betegségek szempontjából jelentős rizikófaktornak számít.

Egy 4 éves gyermek hot-dogot eszik Rhode Island államban az Egyesült Államokban 2009. május 30-án. (Fotó: Reuters/Brian Snyder)

Illusztráció (Fotó: Reuters/Brian Snyder)

„A kalória mennyisége is több mint amire az adott életkorban szükségük lenne a gyermekeknek, és ha megnézzük ennek a mennyiségi és minőségi összetételét, akkor itt is komoly gondok és problémák jelentkeznek” – részletezte a Kosár című műsorban Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke.

Ennek a tendenciának a hanyatlása egyébként 2010-ben már megállt, most már remélni lehet, hogy elindulnak a pozitív változások is.

„Rendkívül sok munka és gondolkodás van ebben, hiszen az sem véletlen, hogy a WHO referenciaországnak tekinti ebben a munkában Magyarországot” – világított rá az OGYÉI főigazgatója.

A Gyere program francia modell alapján működik. Ebben a projektben 29 ország vesz részt, és azt a célkitűzést fogalmazták meg, hogy a közösség erejét kihasználva tesznek a gyermekkori elhízás visszaszorításáért.

„A 6–12 éves gyermekeknek 26,5 százaléka túlsúlyos, illetve elhízott, ez egy nagyon magas szám. Ezen próbáltunk javítani, és a három évig működő program célkitűzése az volt, hogy visszaszorítsuk ezeket a számokat” – fejtette ki az MDOSZ elnöke.

A MDOSZ két kistérségben indította el a Gyere programot. Az egyik település Dunaharaszti volt, a másik pedig egy Szerencs környéki.

Elhízott, kövér gyerekek egy autóban a Wise, Virginia állambeli Wise-ben 2009. július 25-én. (Fotó: Reuters/Shannon Stapleton)

Illusztráció (Fotó: Reuters/Shannon Stapleton)

„Ennek keretében az MDOSZ szakemberei eljöttek hozzánk negyedévente egyszer, minden osztályba ellátogattak, és tartottak egy szakmai játékos foglalkozásokkal teletűzdelt órát, és ennek keretében hasznos információkhoz juttatták a gyerekeket” – mondta Gyurkovics Dorottya, a Hunyadi János Általános Iskola biológia tanára.

Dunaharasztiban 2014-ben indult el a program, amely a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt megszólította.

„Próbálok odafigyelni, ebben nagy segítség volt a Gyere program. Ahelyett, hogy megvennénk a boltban a gyümölcsjoghurtot, otthon készítjük el natúr joghurtból gyümölcslekvárral vagy friss gyümölcsökkel” – a Hunyadi János Általános Iskola tanulója.

A Gyere program elnyerte a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány elismerését is. A Gyere program a gyerekek egészségét szolgáló munkáért kapta az elismerést.

„A program végén egy visszamérést is végeztünk, és az akkor 6–12 éves gyerekeket néztünk meg, akik részt vettek a hároméves programban, és az derült ki, hogy sikerült 19,5 százalékra visszaszorítanunk az elhízás arányát, ami egy 7 százalékos csökkentést jelent” – részletezte Kubányi Jolán.

Természetesen még nagyon sok dolog van hátra, hiszen több városban kell visszaszorítani a gyerekkori elhízást. Ebben lehet segítségünkre az új táplálkozási ajánlás, az Okostányér, amely segíthet a rossz táplálkozási szokások legyűrésében.

„Benne van a szülő gondolkodásában, hogy jutalmazzuk a gyereket valamilyen módon. Ha ez kimondottan valamilyen süteményhez, csokoládéhoz kötődik, vagy olyan ételhez, amit a gyermek szívesen elfogyaszt, akkor az egy egyszerű, könnyű útja annak, hogy megjutalmazzuk azért, mert jól viselkedett vagy jó eredményt ért el az iskolában . Talán bonyolultabbnak tűnik, és több időt, több odafigyelést igényel, ha valamilyen élményt akarunk adni a gyermekeknek, de gondoljunk arra, hogy ez az egész család számára jó, és többet jelent, mint egy egész tábla csokoládé” – mondta Pozsgay Csilla.