Megéri bejelenteni az albérletet

 

Bár albérletben már szinte mindenki lakott, vagy adott ki lakást életében, az ez utáni adózási módokról meglepően keveset tudunk. A Kossuth Rádió Napközben című műsorában a lakáskiadással kapcsolatos jogszabály-változásról kérdezték a szakértőket.

Különbséget kell tenni a hosszú távú lakáskiadás – hétköznapi értelemben az albérletet értjük alatta – és a rövid távú, vendégéjszakákra szóló szolgáltatás között. Az albérlet esetében a bérbeadónak és a bérlőnek érdemes szerződést kötnie, amiben lefektetik a főszabályokat – nyilatkozta Kiss Péter András, a Nemzeti Adó -és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője.

Forrás: Shutterstock

Forrás: Shutterstock

Felére csökken a lakáskiadás utáni terhelés

Korábban, 2017. december 31-ig, ha az ingatlan bérbeadásából származó jövedelem egésze meghaladta az 1 millió forintot, akkor a személyi jövedelemadón (szja) felül, egészségügyi hozzájárulást (eho) is kellett fizetni – mondta a szakértő.

A 2018. január elsejétől életbe lépett új jogszabályok nyomán a lakásukat bérbeadóknak az ingatlankiadásból származó és egymillió forintot meghaladó jövedelem után 2018-ban már nem kell a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást megfizetniük.

Az eho eltörlése miatt a lakáskiadás utáni terhelés lényegében az eddigi felére csökken, mivel csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell majd fizetni.

Amennyiben a bérbeadásból származó jövedelem nem a bevallásból, hanem a NAV ellenőrzési eljárásának a keretében derül ki, akkor az eltitkolt adón felül adóbírságot és késedelmi pótlékot is kell fizetni – hívták fel a figyelmet a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

A piac tisztulása várható

Kis-Vén Valéria adószakértő elmondta: sokszor nem szándékosan, de kimarad a bevallásból a bérbeadásból származó jövedelem, hiszen úgy gondolják, hogy az adóelőlegek befizetésével eleget tettek kötelezettségüknek. A szakértő szerint az idei év jogszabály-változásai még több bérbeadót fog ösztönözni arra, hogy legálisan végezze ezt a tevékenységet.

Gyarapodik a lakáskiadások száma, egyre többen választják ezt az alternatív bevételt, és fektetik a pénzüket ingatlanokba, a kedvező banki kamatok miatt – vélekedett Molnár Kristóf, az Openhouse Franchise egyik alapító-tulajdonosa.

A szakértők az ingatlanpiac fehéredésére számítanak a jogszabályváltozás kapcsán, egyre többen fogják bevallani a lakáskiadás utáni bevételüket.