Völner: Biztosítaniuk kell az átláthatóságot a támogatott szervezeteknek

 

Múlt héten jelentette be a kormány, hogy Stop Soros néven kidolgoztak egy törvénycsomagot, amellyel az a cél, hogy erősítsék az ország védelmét az illegális bevándorlással szemben. Az átláthatóságot a bevándorlást szervező, elősegítő szervezeteknek biztosítaniuk kell, akik ezt nem teszik, azokra különböző szankciókat lehet kiszabni – mondta el Völner Pál az M1-en.

Az illegális migrációt segítő szervezetek pénzforgalmának külön számlán kell történnie, ennek ellenőrzése is a terv részét képezi, hiszen a bankoknak a Magyar Nemzeti Bank felé a pénzmozgásokat jelenteni kell. Ha nem tesznek eleget kötelezettségüknek, akkor a Magyar Nemzeti Bank után az Ügyészség is jelzést kap és az a bíróságon felléphet ellenük. Ha nem regisztrálnak, akkor a külföldről származó támogatási összeg kétszerese szabható ki rájuk – mondta az Igazságügyi Minisztérium, parlamenti államtitkára.

Hozzáfűzte: van egy 25 százalékos illetékfizetési kötelezettség, mely a törvénytervezetben nevesítetten kizárólag határőrizet céljára fordítható – tette hozzá.

Kiemelte azt is, hogy az idegenrendészeti távoltartás intézménye szerint a schengeni határátkelők 8 kilométeres körzetéből ki lehet tiltani az illegális bevándorlást támogatókat, a külföldi állampolgárok pedig kiutasíthatók Magyarország területéről.

Hangsúlyozta, hogy a tervezet kidolgozásakor mind az uniós, mind a nemzetközi egyezményeket figyelembe vették.