Diákok tüntettek a Kossuth téren

 

A hirado.hu információi szerint körülbelül ezerhétszáz-ezernyolcszáz ember jelent meg, ennek fele felnőtt volt, nem diák.

A megjelentek száma komoly kudarc lehetett a szervezők számára, hiszen az előzetes visszajelzések alapján több, mint tízezer emberre számítottak.

A diákok az oktatási rendszer miatt vonultak a Parlament elé. A szervezők diákközpontúbb és modernebb oktatási rendszert követeltek. A tüntetés három diák ötlete volt, majd a kezdeményezést a Független Diákparlament karolta fel, és arra kérték társaikat, ne menjenek iskolába. A rendezvényt többek között a német szociáldemokratákhoz, az SPD-hez köthető Friedrich Ebert alapítvány is támogatta.

Budapest, 2018. január 19. A Demonstrálj az oktatásért címmel a közösségi médiában meghirdetett tüntetés az Alkotmány utcában a Kossuth térnél 2018. január 19-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Demonstrálj az oktatásért címmel a közösségi médiában meghirdetett tüntetés az Alkotmány utcában a Kossuth térnél 2018. január 19-én (MTI-fotó: Szigetváry Zsolt)

Bognár András, az egyik szervező elmondta: azért vonultak utcára, hogy összegezzék véleményüket az oktatásról, hogy a legfontosabb problémák forrásaival kezdjenek valamit, indítsanak párbeszédet az oktatásért felelős döntéshozókkal, hogy a legjobban érintett embereket is, a diákokat is bevonják az oktatási rendszer modernizálásába, megreformálásában – fogalmazott.

A modern és az elhangzott feltételeknek megfelelő oktatási rendszer működése nem újdonság ma. Finnország, Dánia is példa arra, hogy lehetséges az oktatást bármilyen országban az új idők elvárásainak megfelelően alakítani – tette hozzá Bognár András.