Hetvenkét évvel ezelőtt, 1946. január 19-én hagyta el Magyarországot az első vonatszerelvény, amely a kitelepítésre ítélt német nemzetiségű honfitársainkat szállította Németországba.
A második világháborút lezáró potsdami konferencián megállapodás született arról, hogy a Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon élő német lakosságot vagy annak egy részét „szervezett és humánus módon” át kell telepíteni Németországba, arányosan osztva el őket valamennyi megszállási övezet között.
A kitelepítés ügyét a nácik által lerohant Lengyelországban és Csehszlovákiában a helyi kormányra, a Harmadik Birodalommal szakítani nem tudó Magyarországon viszont a Szövetséges Ellenőrző Bizottságra (SZEB) bízták. A kérdés megosztotta a haza közvéleményt és a politikai vezetőket is, ám végül a többség támogatta a németek tömeges kitelepítését a földosztással összefüggő telepítési igények miatt, valamint azért, mert Csehszlovákia helyet sürgetett a Felvidékről áttelepítendő magyaroknak.
A magyar kormány májusban szóbeli jegyzékben 200-250 ezer németnek a szovjet megszállási övezetbe történő kitelepítéséhez kérte a Szovjetunió jóváhagyását. A SZEB-et vezető szovjet Vorosilov marsall augusztusban 400-450 ezer német kitelepítésének előkészítésére szólította fel a kormányt, amely november elejére 303 ezer nevet tartalmazó részletes kimutatást készített. A SZEB 1945. november 30-án értesítette a magyar kormányt a magyarországi németek kitelepítésére vonatkozó előírásokról, ezek félmillió ember kitelepítését tették lehetővé.
A kitelepítésről végül a kisgazdapárti Tildy Zoltán vezette magyar kormány 1945. december 22-i ülésén határozott, a rendelet december 29-én jelent meg. Ez a hazai német kisebbség kollektív felelősségén alapult, és kitelepítési oknak tekintette, ha valaki magát az 1941-es népszámlálás idején német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta, ami fontosabbnak minősült még a háborús bűnösségnél és az SS-tagságnál is. Kitelepítésre kötelezték azokat is, akik tagjai voltak a Magyarországon 1938 novemberében szerveződő Volksbundnak, illetve „bármi módon támogatták a hitlerista szervezeteket”.
A rendelet végrehajtási utasítása 1946. január 15-én jelent meg, e szerint a kitelepítés alól mentesítettek aránya nem haladhatja meg az adott helység német lakosságának 10 százalékát, a mentesítésről egy bizottság kénye-kedve szerint dönthetett. A kitelepítettek állampolgársága megszűnt, vagyonuk az államra szállt.
A kitelepítés 1946. január 19-én kezdődött, az első vonat Budaörsről indult. Az első hullám a Budapest környéki falvak német lakóit érintette, majd a Dunántúl és a Duna–Tisza köze és a Tiszántúl következett. A többször is leálló kiszállítások 1948. június 15-én értek véget, eddig az időpontig mintegy 130-150 ezer embert az amerikai, 50 ezer embert a szovjet megszállási övezetbe szállítottak, az elmenekültekkel együtt 220-250 ezer lehetett a Németországba kerültek száma. Magyarországról a Szovjetunióba mintegy 70 ezer (más források szerint 40 ezer) németet hurcoltak el, ahol harmaduk elpusztult a munkatáborokban.
Becsült adatok szerint a hazai német nemzetiségű lakosság száma a kitelepítés után 200-300 ezer közöttire tehető. Jellemző, hogy a félelem és megpróbáltatások miatt az 1949. évi népszámláláson német anyanyelvűnek mindössze 22 455-en, német nemzetiségűnek pedig csupán 2617-en vallották magukat.
A németek kitelepítését az 1949. október 11-én megjelent kormányrendelet törölte el, biztosítva a német nemzetiségű lakosságnak az állampolgári jogokat, megszüntetve a lakóhely megválasztására és a munkavállalásra vonatkozó korlátozásokat. A német kisebbség helyzete nem sokat javult, többségüket az ötvenes években „hazaárulóként” és „osztályellenségként” a Hortobágyra, kényszermunkára küldték, a német iskolákat bezárták, a „fasisztának” minősített német nyelvet az iskolai oktatásból is kizárták. A nyomás később enyhült, de a pártállami időszakban a magyarországi német kisebbség jobbára csak sajátos kultúráját őrizhette, az anyanyelvi oktatás, művelődés intézményes feltételei hiányoztak.
Német nemzetiségű magyar állampolgárok a budaörsi állomáson, Németországba történő kitelepítésük idején, 1946. január 23-án (Mafirt-felvétel)
Az 1993-ban megszületett nemzetiségi törvény tette lehetővé a német kisebbségi önkormányzatok megalakulását. A rendszerváltás óta Magyarország több településén rendszeresen megemlékeznek a német nemzetiségű magyar állampolgárok kitelepítéséről, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke 2007-ben a magyarországi németek elüldözésének 60. évfordulójára szervezett nemzetközi konferencián a Parlamentben bocsánatot kért a németek kitelepítéséért. Az Országgyűlés 2012. december 10-én hivatalos emléknappá nyilvánította január 19-ét. A 2014-ben megválasztott Országgyűlésbe a többi hazai nemzetiség mellett a német is szószólót delegálhatott.
Magyarország több településén rendszeresen megemlékeznek a német nemzetiségű magyar állampolgárok kitelepítéséről, az elmúlt években számos helyen avattak emlékművet az elhurcoltak tiszteletére. Az egyik legismertebb, az Országos német elűzetési emlékmű a budaörsi Ó-temetőben, Magyarország legnagyobb egybefüggő német nemzetiségi sírkertjében található.
