Emléktáblát avattak Gyarmati Dezső tiszteletére Hódmezővásárhelyen

 

Gyarmati Dezső születésének 90. évfordulójához kapcsolódva emléktáblát avattak a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó nevét viselő sportuszoda bejáratánál Hódmezővásárhelyen kedden.

Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester elmondta, az úszásnak és a vízilabdának jelentős tradíciói vannak Hódmezővásárhelyen, művelésüknek méltó helyszínt biztosít a sportuszoda. Az intézményt az önkormányzat – a kormány támogatásával – folyamatosan fejleszti, 2016-ban ifjúsági úszó Európa-bajnokságot is rendeztek benne – tette hozzá.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke avatóbeszédében úgy fogalmazott, hogy Gyarmati Dezső barátsága meghatározta életét. A politikus felidézte, hogy 1990-ben, az országgyűlési választásokat követő napon Gyarmati Dezső – aki az MDF képviselőjeként szintén mandátumot szerzett – meglátogatta irodájában, és egy dobozban ajándékot adott át neki, azzal hogy csak néhány perc múlva bontsa ki, nehogy visszakérje. Az 1956-os melbourne-i olimpia aranyérme volt az, amelye

Lezsák Sándor később az uszodában az emlékezők között körbe is adott.

Hesz Máté, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára, Gyarmati Dezső unokája elmondta, nagyapja gyakran járt Hódmezővásárhelyre, ahol mindig szeretettel fogadták, emlékét pedig törődéssel, odafigyeléssel őrzik.
Az uszoda bejárata mellett elhelyezett domborművön kívül az épületben felavatták a sportoló emlékfalát is, ahol relikviákat – érmeket, kupákat, okleveleket, fotókat, kitüntetéseket – állítottak ki.

Gyarmati Dezső játékosként – egyedüliként – öt olimpián szerepelt, Helsinkiben, Melbourne-ben és Tokióban arany-, Londonban ezüst-, Rómában pedig bronzérmet szerzett. Szakvezetőként szintén a csúcsra jutott, miután 1976-ban győzelemre vezette a nemzeti csapatot a montreali játékokon, emellett világbajnokságot és kétszer Európa-bajnokságot is nyert a válogatottal.

Sportvezetőként 1992-től a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) alelnöke, 1996-tól társelnöke volt, míg politikusként 1990 és 1994 között az MDF országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett, majd 2003-ban a Fidesz kulturális tagozatában a sportszekció elnöke lett.

Gyarmati Dezső 85 esztendős korában, 2013-ban hunyt el.