Összefognak a települések a bevándorlásszervező irodákkal szemben

 

Nem akarunk bevándorlóországgá válni, és nem szeretnének a településeken bevándorlásszervező irodákat sem – mondta el Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere az M1 Híradójában.

Cser-Palkovics András, aki az MJVSZ társelnöke is, az M1 csatornán azt mondta: a szervezetnek fontos, hogy a közelmúltbeli európai uniós döntések miatt kiálljanak a kormány törekvései mellett, nem szeretnék, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon, és azt sem, hogy bevándorlásszervező irodák működjenek településeiken.

Hangsúlyozta: a nyugalmat, biztonságot, békességet szeretnék megőrizni, mert ezek a fejlődés feltételei is.Cser-Palkovics András közölte: az MJVSZ pénteki konferenciáján felszólaltak olyan települések vezetői, amelyeket érintett a bevándorlás – vagy azért, mert korábban menekülttábor volt ott, vagy a határ mentén találhatók és átvonultak rajtuk a migránsok – és tőlük volt leghitelesebb annak felsorolása, mit kell elkerülni a biztonság megőrzéséért.

Kitért arra is: azon települések polgármesterei, ahol volt menekülttábor, arról is beszámoltak, mekkora különbség volt a korábban menedekültstátuszért jogszerűen folyamodók és az illegális bevándorlóként érkezők viselkedése, hozzáállása között. Ezek a polgármesterek jelezték, hogy ez nagyon komoly problémákat okozott az érintett települések mindennapjaiban – tette hozzá.

Fontos látni, hogy a magyar települések – részben a magyar kormány, részben az Európai Unió és részben saját támogatásból – gyorsan fejlődnek és egyre biztonságosabbak – hangsúlyozta Cser-Palkovics András. Elmondta, a polgármesterekkel arról is beszélgettek, hogy ilyen szintű magyar közbiztonságról a települések életében eddig nem lehetett beszélni. Szeretnék, hogyha ez így is tudna maradni, mert ez a fejlődésük alapja.