Az ifjú tehetségek mutatkoztak be a Cirkuszfesztiválon

 

A XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál kísérőrendezvényeként megrendezett Newcomer Show című eseményen megjelent Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is, aki beszédében emlékeztetett arra, hogy 2018 a családok éve, és ennek az évnek a legfontosabb üzenetei kiemelten megjelennek a manézson kívül és belül egyaránt – mint mondta, a közönség soraiban leginkább három generáció tagjai vesznek részt egy közös programon, a manézsban pedig cirkuszdinasztiák tagjai tanulnak egymástól, és örökítik tovább a cirkuszművészet tudományát apáról fiúra.

Az államtitkár kiemelte, hogy a Fővárosi Nagycirkusz, az utazócirkuszokkal együtt azonnal csatlakozott a családok éve sorozathoz, és ígéretet tett arra, hogy rendezvényein még nagyobb figyelmet szentel majd a családbarát feltételek megteremtésének. „Azt szeretnénk, ha Magyarország valóban egy családbarát ország lenne, ahol bárhova megyünk, a különböző generációk megjelenését mindenhol kedvezményekkel, és a családokhoz való pozitív hozzáállással támogatnák” – hangsúlyozta Novák Katalin.

A Magyar Cirkuszigazgatók kisgyermekei a porondon című produkció résztvevői a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál kísérőrendezvényeként megrendezett Newcomer Show-n a Fővárosi nagycirkuszban 2018. január 12-én (MTI Fotó: Mohai Balázs)

A Magyar Cirkuszigazgatók kisgyermekei a porondon című produkció résztvevői a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál kísérőrendezvényeként megrendezett Newcomer Show-n a Fővárosi nagycirkuszban 2018. január 12-én (MTI Fotó: Mohai Balázs)

„Ha a világ legkomolyabb cirkuszi szakemberei Magyarországra érkeznek, akkor kötelességünk, hogy a magyar cirkuszművészetet megmutassuk nekik” – emelte ki Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója a péntek délutáni műsor elején elmondott köszöntőjében, hozzátéve, hogy ezért „ez a péntek délután arról szól, hogy a fiatal, és éppen itthon tartózkodó, vagy éppen új számot létrehozó művészek megmutathassák tudásukat”.

Az igazgató köszönetet mondott Kristóf Istvánnak és Kristóf Krisztiánnak, hogy 20 évvel ezelőtt megszervezték az első budapesti cirkuszfesztivált, hagyományt teremtve ezzel, valamint Vincze Tündének, a Newcomer Show rendezőjének is. A Cirkuszfesztivál kísérőrendezvényeként megszervezett program célja, hogy bemutassa a legsikeresebb magyar csapatokat a nemzetközi szakmai közönségnek, hogy ezzel is elősegítse karrierjük beindulását, külföldi szerződéseik létrejöttét.