Kormányzati támogatásból fejlesztik a nagykátai rendelőintézetet

 

Csaknem 1,4 milliárd forint kormányzati támogatásból fejlesztik a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház fenntartása alatt működő Nagykátai Szakorvosi Rendelőintézetet az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében – közölte Czerván György, a térség fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön, a Pest megyei Nagykátán tartott sajtótájékoztatón.

Csaknem 1,4 milliárd forint kormányzati támogatásból fejlesztik a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház fenntartása alatt működő Nagykátai Szakorvosi Rendelőintézetet az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében – közölte Czerván György, a térség fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön, a Pest megyei Nagykátán tartott sajtótájékoztatón.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár elmondta: Budapest és Pest megye történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztési programja indult el 2017-ben és valósul meg 2017-2026 között.

A hamarosan megkezdődő és a tervek szerint 2019 végére befejeződő nagykátai beruházásra az Egészséges Budapest Programból 400 millió forint jut, az infrastruktúra-fejlesztést a Pest Megyei Területfejlesztési Program 973 millió forinttal támogatja.

Kiemelte: fejlesztés teljes egészében magyar költségvetési támogatásból valósul meg, a magyar emberek, a hazai adófizetők munkájának eredményeként növekvő magyar gazdaság teljesítményének köszönhetően.

Hozzátette: a beruházás a nagykátai kistérségben élő mintegy 70 ezer embert érinti.

Czerván György szólt arról, hogy a fejlesztés során új rendelőépületi szárny épül, a meglévő épület gépészetét korszerűsítik és akadálymentesítik, lecserélik az elavult orvostechnológiai és informatikai eszközparkot és modernizálják a képalkotó diagnosztikát.

A rendelő kétszintes szárnyát egy L-alakú toldással bővítik. A kibővített épületet új nyeregtető fedi majd fagerendás szerkezettel és cserép fedéssel. A létesülő épületszárny földszintjén kapna helyet az új, digitális technikával működő röntgen osztály, és a jelenlegi telephelyéről beköltöző tüdőgondozó.

Az új szárny emeleti részére kerül a bőr- és nemibeteg gondozó, a reumatológia, a fizikoterápia és gyógytorna. A régi és az új épületszárny összekötő részében kialakított lépcsőházban lesz a – fekvőkocsit is befogadó – lift, ezzel az intézet akadálymentesítése is megoldódik. A pszichiátriai gondozó és addiktológia a főépületbe költözik.

Az intézet területén két 15 férőhelyes zöldövezeti parkolót alakítanak ki – sorolta a beruházás részleteit Czerván György.

Az eddig három telephelyen működő szakorvosi rendelőintézet a beruházás után egy telephelyen fog működni- jegyezte meg.

Ladányi Márta egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár elmondta: 2010 után a rendszerváltás óta a legnagyobb, több mint 500 milliárdos fejlesztést hajtottak végre az egészségügyben, országszerte épültek, illetve újultak meg a kórházak, rendelők.

A legnagyobb volumenű fejlesztések az úgynevezett konvergencia régióban, vagyis Budapesten és Pest megyén kívül, zajlottak. 2017 és 2026 között várhatóan 700 milliárdos fejlesztés történik majd a fővárost és az agglomerációt is kiszolgáló kórházakban és szakrendelőkben – mondta.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy három centrumkórház jön létre a fővárosban, és további 25 kórházban, illetve 16 járóbeteg-szakrendelő esetében valósul meg fejlesztés. Teljesen új centrumkórházként, várhatóan 2025-re, megépül az új dél-budai centrumkórház is – közölte.

Ladányi Márta kitért arra, hogy 21,7 milliárd forintból orvostechnológiai beruházások valósulnak meg, 18,3 milliárd forintot pedig az építészeti tervezés megkezdésére fordítanak. Emellett 16 budapesti és főváros környéki szakrendelő, ezen belül 2 városi kórház járóbeteg-ellátásának fejlesztésére, illetve kialakítására 42,6 milliárd forintot költenek.

Sinkó Káli Róbert, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház főigazgatója elmondta: Nagykátán az 1962-ben épült szakrendelő épületei amortizálódtak, állaguk leromlott, felújításuk elengedhetetlenné vált – hangoztatta.

Hozzátette: a rendelőintézet jelenleg 21 féle szakrendelést és 4 gondozási ellátást végez 5 főállású és 25 közreműködő vállalkozó orvos, valamint 38 főállású szakdolgozó foglalkoztatásával.

A beruházás eredményeként Nagykáta és vonzáskörzetének lakosai korszerű, európai színvonalú egészségszolgáltatásban részesülnek majd – jegyezte meg.