Összefogást sürget a bevándorlásszervező irodákkal szemben Szita Károly

 

Péntekre hívta össze a magyar települések polgármestereit Szita Károly. A Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke az illegális bevándorlással kapcsolatos veszélyekről egyeztet majd a településvezetőkkel. Kaposvár első embere az elmúlt hetekben több polgármesterrel is tárgyalt, ma Cser-Palkovics Andrással, Székesfehérvár vezetőjével foglalták össze a megbeszélések eredményét – hangzott el az M1 délelőtti műsorában.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere felidézte, Soros György jelentős forrásokat fordít magyarországi hálózatának megerősítésére, olyan civil szerveteket támogat, amelyek tulajdonképen bevándorlásszervező irodák.

Aggasztónak és veszélyesnek tartjuk többen ezt a folyamatot, és újból összefogunk, és együtt demonstrálunk amellett, hogy nem kérünk sem a bevándorlásból, sem pedig a bevándorlásszervező irodákból – hangsúlyozta Szita Károly, aki hozzátette, egy konferencia keretén belül pénteken erről fognak beszélni.

Szita Károly Székesfehérvár polgármesterével, a MJVSZ társelnökével közösen tartott sajtótájékoztatót. Cser-Palkovics András arról beszélt, hogy az önkormányzatnak jó kapcsolata van a civilekkel, akiknek a munkáját nagyra értékelik. Hangsúlyozta, ettől meg kell különböztetni azokat a szervezeteket, amelyek bevándorlást segítő irodákat szeretnének működtetni.

Cser-Palkovics András úgy fogalmazott, ezeknek a szervezeteknek nincs közük ezekhez a közösségekhez, és nem is szeretnék, ha ezeknek a közösségeknek akár a nyugalmát vagy a biztonságát megzavarnák.