Már érettségi után lehet jelentkezni a Vöröskereszthez önkéntesnek

 

Véradás, elsősegélynyújtás, szociális munka – a Magyar Vöröskereszt önkéntes programjai, melyeket uniós támogatással indítottak. Most a fiatalokra koncentrálnak, és azt szeretnék, hogy ők is bekapcsolódjanak az önkéntes munkába. A program kialakításáról és a jelentkezés módjáról Nagy Gábor, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese beszélt az M1 Ma reggel című műsorában.

Olyan fiatal felnőtteket várunk, akik még nem választottak pályát, tehát középiskolai tanulmányukat már befejezték, de aktív hallgatói jogviszonnyal már nem rendelkeznek, és még nem dolgoznak. Azoknak próbálunk segíteni, akik kicsit tengődnek, és még nem tudják, merre tovább. Nekik próbál segíteni a Magyar Vöröskereszt azáltal, hogy bevonja őket a munkába önkéntesként. A fiatalok így megismerkedhetnek a szociális területtel, az elsősegélynyújtással, a véradás szervezésével, emellett pedig olyan képzések is a rendelkezésükre állnak, melyek segítségével könnyebben tudnak majd elhelyezkedni a jövőben – mondta a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese.

Egyelőre kilenc megyében – Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Zala – indult el a program, ezekben a megyékben személyesen is lehet jelentkezni a vöröskereszt irodáiban. Az önkéntes programra február elsejétől a Vöröskereszt.hu honlapon keresztül online is lehet jelentkezni. Az önkéntesek négy szakmai tevékenységben vehetnek részt: szociális területen, elsősegélynyújtás-népszerűsítésben, véradásszervezésben és a katasztrófavédelemben is.

Pályaorientáció szempontjából is fontos a program

Nagy Gábor rámutatott: az érettségi megszerzéséhez szükséges ötven kötelező óra önkéntes munka is befolyásolta a döntésüket. Sok fiatal a Vöröskeresztnél töltött önkéntes időszaka alatt találta meg a pályáját. Volt, aki a náluk eltöltött idő után mentőápolónak, szociális munkásnak jelentkezett.

A Magyar Vöröskereszt valójában azoknak a fiataloknak szeretne segítséget nyújtani és utat mutatni, akik már elvégezték a középiskolát, de konkrét jövőbeli terveik még nincsenek – hangsúlyozta.