Völner: A kormány szerint Ahmed H. terrorista

 

Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az Ahmed H.-ügy tanulságaként levonható, hogy terrorizmus és tiltott határátlépés esetén is vannak olyan szervezetek, amelyek a magyar hatóságok és bíróságok munkáját bírálják. Völner Pál azt mondta: a kormány szerint Ahmed H. terrorista, és továbbra is meg fogják védeni a határokat.

Völner Pál hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy a Szegedi Törvényszéken folytatódott a 2015-ös röszkei zavargások miatt terrorcselekmény elkövetésével vádolt Ahmed H. pere, kijelentette: a kormány továbbra is meg fogja védeni a határokat, nem engedi, hogy a rendőröket kényszerítsék, dobálják. Hozzátette, a kormány nem engedi meg azt sem, hogy különböző szervezetek képviseletében ezt a tevékenységet a hazai jogrendet veszélyeztető módon támogassák.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. november 27-én (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. november 27-én (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Mint mondta, az említett szervezetek, a Soros Györgyhöz köthető NGO-k korábban tiltakozásokat és tüntetéseket is szerveztek. Völner Pál kitért arra is, hogy az a Bárándy Péter volt szocialista igazságügyi miniszter vállalta el a vádlott védelmét, aki szerint a hatóságok, illetve az elsőfokú bíróság nem járt el kellő körültekintéssel. „Szerintünk ezt, amíg nincs meg a jogerős ítélet, nem lehet kimondani” – mondta. Külön érdekességnek nevezte és szerinte nem hagyható figyelmen kívül, hogy Bárándy Péter a V18 elnevezésű csoport „oszlopos” tagja, a volt miniszter „elsősorban a kormány leváltását tekinti fő feladatának”. Völner Pál azt mondta, nem szerencsés összekeverni a vádlottak védelmét a kormány elleni támadásokkal.

Ahmed H. Cipruson élő szír állampolgár megbilincselt lába látható a férfi ellen tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt indult per megismételt elsőfokú tárgyalásán a Szegedi Törvényszéken 2018. január 8-án (MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely)

Az államtitkár az ügy másik érdekességeként említette, hogy Ahmed H.-nak hét útlevele volt, és valamennyi érvényes schengeni vízumot tartalmazott. Közölte: az Európai Parlament illetékeseinek, akik tiltakoztak Ahmed H. elítélése ellen, inkább azt kellene megvizsgálniuk, hogyan fordulhatott elő az, hogy egy szír nemzetiségű férfi hét érvényes schengeni vízumot tudott kiállíttatni a nevére. Hozzátette, talán az európai uniós szűrökkel van némi probléma, és ezek vizsgálata után kellene a magyar eljárásokat bírálni.

Kérdésekre válaszolva Völner Pál azt mondta, a nyomásgyakorlás látható volt a korábbi bírósági döntésnél is, amikor a sajtó bizonyos része hangsúlyozta, hogy a volt igazságügyi miniszter által felvetetteket tartalmazta az ítélőtábla indokolása is. Ugyanakkor a Kúria megállapította, hogy az indokolás nem volt jogszerű, hiszen a másodfokú bíróságnak döntést kellett volna hoznia – mutatott rá. Völner Pál kijelentette: sajtótájékoztatója a bíróságok védelmét szolgálja, hogy a külső nyomásgyakorlásnak ne engedjenek.