Milliókba is kerülhet egy olcsó fényfüzér

 

Manapság már nemcsak a fenyőfákra, hanem a házakra is kerülnek fényfüzérek – a tengerentúli szokás hamar teret nyert itthon, azonban nem mindegy, hogy milyen izzósort használunk kint és bent, a lakásban. Nem csak a típus miatt: az ünnepekkor előforduló tűzesetek nagy számát okozzák hibás égősorok, vagy „fényes szalagok” – ahogy elhangzott a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

A műsorban többen beszéltek arról, hogy nagyon szeretik a színes, csillogó-villogó égősort, és leginkább megbízható helyről vásárolják meg, ugyanis előfordult már, hogy a piacon olcsón vett égősor működtetésének majdnem áramütés lett a vége, így a megszólalók mindenkit lebeszélnek arról, hogy piacon vásárolják meg ezt a terméket. Persze akadnak olyanok, akik nem foglalkoznak azzal, hogy honnan származik az égősor, hanem csak az ára számít nekik.

Szakember: Ne piacon vegyünk fényfüzért!

Nagy János, a Világítástechnikai Társaság elnöke elmondta: mivel ezek a világítótestek elektromos árammal működnek, veszélyesek, és a megfelelő műszaki paraméterek igen fontosak azért, hogy a felhasználók élete és anyagi javai minél nagyobb biztonságban legyenek.

Szerinte nagyon veszélyes a piacon fényfüzért vásárolni, ugyanis azok silány minőségűek – mint elmondta, ezek többsége egyszer használatos, a  karácsonyi időszak után ki is lehet őket dobni. Persze – teszi hozzá – a divat is változik, de úgy tartja, hogy az áruházakban kapható fényfüzérek minősége biztosan magasabb a piacon kaphatónál. Amelyek üzletekben kaphatók, mind LED-es technológiával működnek, energiatakarékosak. A szakember szerint ezeknek nincsenek káros fényhatásai.

Képünk illusztráció (MTI-fotó: Szigetváry Zsolt)

A tönkrement, régi fényfüzérek leadását a lámpatestek, fényforrások gyűjtőedényeibe tegyék, tilos kommunális hulladékként kezelni őket – beszélt az újrahasznosítás menetéről Nagy János.

Fontos a megfelelő érintésvédelem is

A kinti és a benti használhatóságról elmondta: külső díszítésre csakis IP 44, de inkább IP 54-es jelzésű világító füzért lehet használni, beltéri használatra elég az IP 20-as jelzésű. Az IP jelzés az ütés és nedvesség elleni védelmet szolgálja – ismertette. Az is fontos – tette hozzá –, hogy adapteren keresztül csatlakoztassuk a hálózathoz a fényfűzért, ne csak egy sima dugóval.

Nem ajánlja, hogy a fényfüzérek bizonyos program szerint világítsanak, vagy ne világítsanak, a villogás ugyanis indokolatlan terhelést jelenthet a szervezetnek – mondta el a szakértő, aki szerint az is indokolatlan fényszennyezést jelent, ha a kültéri kivilágítást este tíz után felkapcsolva hagyjuk.