Szánalmasnak találja Havas viselkedését Molnár Anikó testvére

 

Még csak néhány napja, hogy Molnár Anikó is kitálalt és elmondta: Havas Henrik őt is zaklatta. A Tényeknek részletesen is beszélt erről: mint mondja, már nem először találkozott az újságíróval, amikor is az nem mondjuk rózsacsokrot, hanem egy vibrátort adott neki ajándékba.

Azóta sokan támadják Anikót, hogy Baukó Éva után most ő is nyilvánosság elé állt történetével. Van, aki szerint reklámfogás az egész, hogy több figyelmet kapjon. Anikó ezt megelégelve a Facebook-on üzent a rosszmájú megjegyzésekre. Bejegyzésében azt írta, hiába szidjak őt és nevezik hazugnak, ő volt ott, ő  élte át.  Támadóinak pedig ezt üzente: “Ti, akik gúnyosan, önelégülten ültök a foteletekben, ne felejtésetek el, hogy veletek, a gyereketekkel, a csajotokkal is bármikor hasonló megtörténhet.”

Egy másik bejegyzésében pedig arról ír, hogy örül, hogy kiadta magából a tüskét, ami 2009 óta bántotta. Jól esne neki, ha Havas bocsánatot kérne, de erre nem számít. Azt írta, “hogyan is várhatnék ilyet… A “bocsánat”, az “elnézést”, a “ne haragudjon” csak az én szótáramban szerepel… Ezt tudomásul veszem és tovább lapozok.” A Tényeknek Anikó bátyja, Attila azzal kezdte, hogy nehéz ennyi év után bármit mondania. Szerinte fontos lenne, ha valakivel ilyen megrázkódtatás történik, akkor legyen kivel beszélnie erről. Hozzátette, így tudja megvédeni a saját lányát is.

Molnár Attila: Nyolcéves. Nyilván ha már olyan nagylány lesz, vagy akár vagy lehet vele is történik ilyesmi, akkor mindenfele keppen az lesz, hogy először is legyen valakivel olyan nexusban, és nyilván én legyek vagy az édesanyja, hogy ezt el merje mondani és nyilván elejét tudja venni az ember ennek a dolognak. Arról az embernek a részéről vagy akár milyen formában, hogy az mással ne történhessen meg, mert ugye nyilván azért nem, nem egy jó emlék, egy nőnek főleg. Szerinte a bizalmon kívül az is fontos, hogy a lányok, nők fel legyenek készülve az ilyen helyzetekre, hogy jól tudjanak reagálni, és ne tudják őket kihasználni.

Molnár Attila: Azt gondolom egyébként, hogy elsősorban talán apukáknak kéne megtanítani a lányokat arra, hogy .. vagy anyukáknak el beszélgetni arról, hogy ha ilyen történik az életükben valamikor, azt hogy reagálják le, vagy hogy kezeljék le. De hát ugye az erre nem lehet így nagyjából fölkészíteni az embert, csak okosat lehetett talán mondani. Hozzátette, szerinte egy férfinak nem dicsőség, ha erőszakkal kell megszereznie egy nőt.