Közel három milliárdból segítenék a kapcsolati erőszak áldozatait

 

Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkárát, valamint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársát annak kapcsán kérdezték az M1 hírcsatorna péntek reggeli műsorában, hogy idén is meghirdették a Vedd észre, ha valami nincs rendben! című kampányt a kapcsolati erőszak ellen.

A most szombati, a nők elleni erőszak felszámolásának nemzetközi napja kapcsán az államtitkár kiemelte: a világnapok alkalmat teremtenek arra, hogy egy-egy fontos téma a közbeszéd középpontjába kerüljön. Novák Katalin kiemelte azt is, fontos, hogy a média ne szenzációhajhász módon számoljon be a kapcsolati erőszakkal összefüggő esetekről. Megjegyezte, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ajánlása szerint az ilyen témájú híreknél fel kell tüntetni azt az elérhetőséget is, ahol az áldozatok segítséget tudnak kérni.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

Az államtitkár azt mondta: most arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy van segítség, van hova fordulni. Novák Katalin beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban úgynevezett titkos menedékházat, krízisközpontot hoztak létre. Egy új fejlesztési forrásnak köszönhetően kríziskezelő ambulanciákat is nyitnak majd, ahol segítséget kérhet, aki azt érzi, valami nincs rendben a kapcsolatában.

Az államtitkár kiemelte azt is, hogy a hatékony fellépéshez nagy szükség van a “terepen” dolgozók munkájára, segélyszervezetekre is. Novák Katalin felhívta a figyelmet a megelőzés fontosságára. Mint mondta: azt szeretnék, hogy minél szélesebb körben – többek között szociális munkások, pedagógusok, rendőrök – kapnának speciális tudást, amellyel felismerik a bajt és tudnak segíteni.

Rácsok Balázs, az ökumenikus segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatója (MTI Fotó: Sóki Tamás)

Rácsok Balázs, az ökumenikus segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatója (MTI Fotó: Sóki Tamás)

Rácsok Balázs, az ökumenikus segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatója elmondta, hogy a kormányzati támogatással egyre több területen tudnak segíteni. A segélyszervezet három krízisambulanciát fog működtetni. Rácsok Balázs is kulcsfontosságúnak nevezte, hogy beszéljenek a témáról. A megelőzés segítésére országszerte szervez fórumokat a segélyszervezet – mondta el az M1-en.