„Soros György támadása újabb lendületet vett”

 

A kormány független, kizárólag a magyar emberek érdekeit képviselő politikát folytat, és amíg hivatalban lesz, addig ez így is marad – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, egy más témában tartott rendezvényt követően újságíróknak; hozzátette: Soros György érdekeivel mindez ellentétes, terve pedig Európának az elmúlt években tömegessé nőtt illegális bevándorlást hozott.

A miniszter kiemelte: a kormány számít az emberek segítségére, hiszen minél többen vesznek részt a nemzeti konzultációban, minél szélesebb a politikai támogatottság, annál hatékonyabban lehet fellépni az ország biztonsága érdekében. Szijjártó Péter szerint az illegális migráció egyértelműen biztonsági kérdés. Emlékeztetett: az elmúlt években Európában 27 nagy terrortámadás 330 halálos áldozatot követelt.

Kijelentette: érdemes megnézni, hogy Soros György milyen mértékben támogatta a bevándorlást pártoló civil szervezeteket, és milyen pompával fogadják Brüsszelben. Ebből kiderül, hogy a nemzeti konzultációról küldött üzenete a magyarázkodás kategóriájába tartozik – tette hozzá. Magyarország ma nem lenne biztonságban, ha Soros György érdekei érvényesülnének – hangsúlyozta a miniszter.