Még ma is mókás a nemzet „Latyija”

 

Népszerűsége vasszorgalmának, kivételes művészi fegyelmének, valamint annak köszönhető, hogy egész életében megőrizte emberségét, a humánumba vetett hitét. Latabár Kálmán – vagy, ahogy színészi és emberi erényeit összefoglalva emlegették, „a Latyi” – Kossuth-díjas színész, kiváló művész, a legnagyobb magyar komikusok egyike 115 éve, 1902. november 24-én született.

– Ismeri a hollós vicet?
– Nem.
– Kár.

Nevét és vicceit – ha munkásságát talán nem is –, még a mai fiatalok is ismerik. Latabár Kálmán egy kilátástalan kor komikusa volt, ember az embertelenségben. Egészen haláláig támogatta nem foglalkoztatott vagy beteg művésztársait.

Híres színészdinasztiába született Latabár Kálmán, sorsa tulajdonképpen már születése előtt elrendeltetett. Dédapja, Latabár Endre Magyarország egyik legismertebb színésze, színész-pedagógusa és színigazgatója volt.

Latabár Kálmán Kossuth-díjas színművész portréja. MTI Fotó: Patkó Klári

Latabár Kálmán Kossuth-díjas színművész portréja (MTI-fotó: Patkó Klári)

Latabár Kálmán az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban érettségizett, majd 1921-ben végzett Rákosi Szidi színésziskolájában, és az Operettszínházhoz szerződött. 1927-től hat éven keresztül öccsével, Árpáddal turnézott külföldön. Már ekkor világszerte elismerték tehetségét és erőfeszítéseit, a kritikusok már akkor a legnagyobbakhoz, Buster Keatonhoz, Chaplinhez hasonlították őket.

Budapest, 1945. december 18. Latabár Kálmán (b) és Latabár Árpád a Francia pezsgő című színdarab bemutatóján a Fővárosi Operettszínház színpadán. MTI Fotó/MAFIRT

Budapest, 1945. december 18., Latabár Kálmán és Latabár Árpád a Francia pezsgő című színdarab bemutatóján a Fővárosi Operettszínház színpadán  (MTI-fotó/MAFIRT)

Max Reinhardt Európa fiatal színésznemzedéke legjobbjainak tartotta a testvérpárt, akikre világkarrier várt, ők mégis hazajöttek, mert magyar színészek akartak lenni.

Gáspár Margit, író, műfordító az L… mint Latabár című műsorban a következőképpen méltatta a művészt:

„Latabár mindenkinél mohóbban éhezte és szomjazta a szeretetet, mert ő maga is csupa emberszeretet volt. A megtestesült, vegytiszta jóság. Páratlan művészetének egyik legfőbb titka, hogy ez az elementáris mulattató mindig meg is hatotta a nézőt, mert egész lénye sugározta a gyermeki ártatlanságot, a feltétlen hiszékenységet, az élet igazságos voltának korlátlan és naiv hitét. Minden ízében népművész volt. A fafejűek ezt nem vették tudomásul. Folyton azt hozták fel ellene, hogy túl sokat ’latyizik’, vagyis mindig önmagát adja. Mintha nem ez lett volna művészetének lényege, épp úgy, mint pár száz évvel ezelőtt a commedia dell’arte művészeié.”

Hazatérése után fellépett a Budai Színkörben, az Operettszínházban, a Pesti Színházban, a Művész Színházban, a Royal Orfeumban, majd 1945-től haláláig a Fővárosi Operettszínházban játszott.

Budapest, 1960. március 30. Latabár Kálmán Kossuth-díjas színművész (j2) és felesége (j) (született Walter Katalin) gyermekeik, ifjabb Kálmán (b) és Katalin (k) előadását hallgatják a XIV. kerület Aréna út (Dózsa György út) 17. szám alatti otthonukban. MTI Fotó: Bojár Sándor

Budapest, 1960. március 30. Latabár Kálmán Kossuth-díjas színművész és felesége (született Walter Katalin) gyermekeik, Kálmán és Katalin előadását hallgatják a XIV. kerület Aréna út (Dózsa György út) 17. szám alatti otthonukban (MTI-fotó: Bojár Sándor)

1937. augusztus 28-án Budapesten feleségül vette Walter Katalint, két gyermekük született, Kálmán és Kati. Ők az anya vallását követték, így fiukat, az 1938-ban született Kálmánt – aki ugyancsak a színészmesterséget választotta hivatásul – római katolikusnak keresztelték. A zsidóüldözés időszakában Latabár Kálmán Kálló Ferenc tábori esperesnek – Básti Lajos, Egri István, Karinthy Ferenc, Képes Géza és Weinstein Pál is –, valamint Konrády László belgyógyásznak köszönheti megmenekülését.

Filmezni is ebben az időszakban kezdett. A többi között emlékezetesek a Fizessen nagysád! (1937), Egy bolond százat csinál (1942), Egy szoknya, egy nadrág (1942), Mágnás Miska (1948), Janika (1949), az Állami áruház (1952) vagy a Fel a fejjel! (1956) című filmjei.

A színész-komikus 1944-ben cukorbeteg lett. Családtagjai akkor azt hitték, nem lesz hosszú életű, többször került kórházba is. Munkásságát 1950-ben Kossuth-díjjal ismerték el, ugyanabban az évben érdemes művész lett, 1953-ban pedig megkapta a kiváló művész kitüntetést.

Budapest, 1957. szeptember 6. Latabár Kálmán Cziha Tóni és Németh Marika Zeller Cilike szerepében Emőd Tamás-Török Rezső: Ipafai lakodalom című művében. A darabot 1957. március 3-án mutatta be a Fővárosi Operettszínház társulata a Blaha Lujza Színházban Apáthi Imre rendezésében. MTI Fotó: Bartal Ferenc

Latabár Kálmán Cziha Tóni és Németh Marika Zeller Cilike szerepében Emőd Tamás–Török Rezső: Ipafai lakodalom című művében. A darabot 1957. március 3-án mutatta be a Fővárosi Operettszínház társulata a Blaha Lujza Színházban Apáthi Imre rendezésében  (MTI-fotó: Bartal Ferenc)

Latabár Kálmán cukorbetegsége az idő múlásával egyre súlyosbodott, volt, hogy annyira rosszul volt, hogy egy társának be kellett ugrani helyette, idézte fel Agárdi Gábor.

„Ő súlyos cukros volt, és amikor elkerültem Pestre, mint ismeretlen kis senki, ő volt az egyetlen az Operettszínházban, aki emberként fogadott. És amikor beteg lett, akkor az abban nyilvánult meg, hogy a cukra fölment a torkára, és nem tudott megszólalni. Délután 4 órakor telefonáltak nekem, hogy este a Szelistyei asszonyokban a Mujkót el kell játszanom a Latabár helyett. Hát, én nem kívánom senkinek azt az érzést, hogy Latabár helyett színpadra lépni. Zsúfolt ház, minden jegy eladva. Akkor még előadás nem maradhatott el. Én bementem a színházba, átnéztem a szöveget, Bródy Tamással átvettük a zenét, a táncokat, és aztán lesz, ami lesz alapon elkezdtük a próbát. És egyszer csak azt vettem észre, hogy ez a beteg ember, aki nem tud megszólalni, ott ül a portálban a tűzoltó helyén, és mint egy gyerek, amikor először elkezd járni, óvott, vigyázott, hogy mikor, és dirigált. Hogy még nem… Most! A poént! Mert annyira ki volt nála számítva, minden, ahogy fölvezetett egy poént, hogy mikor kell annak csattani, az maga volt a zene. Ott ült, dirigált, izgult, talán jobban, mint én. Miért? Nem akarta becsapni a közönséget. Nem akarta, hogy aki játszik, rosszabb legyen, mint ő, mert akkor be van csapva a közönség.”

Végül Latabár Kálmán egészségi állapota 1970-re válságosra fordult. Január 11-én Magyarország egyik legnagyobb komikusa itt hagyta a földi létet. Gálvölgyi János szerint, amikor először meghallotta a művész halálhírét, szinte a világ is megszűnt mozogni.

„A Nagymező utca és az Andrássy út sarkán volt egy ilyen klasszikus újságárus bácsi, és soha nem felejtem el, mentem be a színházba hat órakor, és ő állt, és kiabált, hogy meghalt a „Latyimatyi”. És akkor ott a közért előtt megálltam, és úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nemhogy a Latyimatyi meghalt, hanem hát megállnak a villamosok, az autóbuszok, megáll az élet. Sajnos nem állt meg az élet akkor, vele, hanem az élet ment tovább, csak nélküle. Az élet ment tovább, nem mondhatom, hogy gazdagabban, hanem sokkal szegényebben nélküle, de amíg emlékezünk rá, addig azt hiszem, Latabár Kálmán él.”

Budapest, 1960. január 28. Latabár Kálmán Kossuth-díjas (1950) színművész, érdemes (1950) és kiváló (1953) művész. MTI Fotó: Patkó Klári

Latabár Kálmán Kossuth-díjas színművész, érdemes és kiváló művész (MTI-fotó: Patkó Klári)