Hatékony, jó legfőbb ügyészségről beszélt Polt Péter

 

A legfőbb ügyész szerint az ügyészség tavaly objektíven, hatékonyan, törvényes keretek között és jogszerűen végezte a munkáját.

A legfőbb ügyész az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt a szervezet elmúlt éves beszámolóját ismertetve kedden elmondta, hogy a bűncselekmények száma évről évre csökken, az előző évben azonban 3,8 százalékkal emelkedett, de ez egy Zala megyei csalásra vezethető vissza, amely nagymértékben megnövelte az esetszámot. 2016-ban az elkövetők száma is csökkent – fűzte hozzá.

Kiemelte, a váderedményesség az előző évekhez hasonlóan jól alakult, a vádemelésig jutó ügyek 97,5 százalékában állapított meg valamiféle bűnösséget a bíróság. Az ügyek 84 százalékában az ügyészi szakaszban az ügyintézés 30 napon belül befejeződött, csak öt ügyben lépték át a 90 napos határidőt, ennek oka a téves ügyviteli adatrögzítés, valamint a rendkívül terjedelmes ügyfeldolgozás volt – ismertette Polt Péter.

Polt Péter legfőbb ügyész éves beszámolóját tartja az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén. MTI Fotó: Kovács Attila

Hadházy Ákos, az LMP frakcióvezető-helyettesének korrupciós esetekre vonatkozó érdeklődésére elmondta, a gazdasági korrupciós esetek száma stagnált tavaly, míg a hivatali korrupciós eseteké nőtt, azonban nem azért, mert több ilyen bűncselekményt követtek el, hanem mert hatékonyabb volt a felderítés.

A képviselő érdeklődött arról is, hány politikus érintett a korrupciós ügyekben. Polt Péter erre azt mondta, ilyen jellegű statisztikát nem gyűjtenek, csak elkövetők és sértettek vannak, akiket nem sorolnak be politikailag.

Vas Imre (Fidesz) az ügyészség és az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) kapcsolatáról kérdezett. A legfőbb ügyész közölte, kiváló az együttműködés a két szervezet között, hozzátéve, hogy Giovanni Kessler, az OLAF főigazgatója többször is rendkívül gyümölcsözőnek nevezte a közös munkát. Hozzátette, hogy az OLAF jelzései alapján minden esetben elrendelték a nyomozást, vádemelésig pedig 50 százalékos arányban jutottak el az ügyek. Ez magasabb a 40 százalékos európai átlagnál – emelte ki.

Staudt Gábor (Jobbik) arra volt kíváncsi, a Legfőbb Ügyészség azt követően is visszautasítja-e, hogy “fideszes” lenne, miután tavasszal a Kúria úgy döntött, nem sért személyiségi jogokat, hogy Polt Pétert “bűnsegédnek” vagy “fideszes ügyészség vezetőjének” nevezik. Polt Péter azt válaszolta, a bíróság a kijelentést véleménynyilvánításnak ítélte, véleményt pedig bárki szabadon mondhat, de ettől az még nem válik ténnyé.