Megújul az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Kollégiuma

 

Több mint 400 férőhelyes diákszálló jön létre jövő szeptemberig összesen 3,4 milliárdos kormányzati beruházással a főváros III. kerületében, ahol megkezdődött az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Kollégiumának rekonstrukciója.

A felsőoktatási intézmény MTI-hez hétfőn eljuttatott tájékoztatása szerint a 2007-ben bezárt, több mint nyolcezer négyzetméteres kollégium felújításának első üteme október végén kezdődött, miután az egyetem szerződést kötött a kivitelező Laterex Építő Zrt.-vel. A cég októberben megkezdte a bontást és átépítést,  folyamatosan zajlanak a munkálatok, kívül-belül megújul az épület.

Kívül és belül is megújul az épület (MTI-fotó: Kallos Bea)

A hétemeletes épület rekonstrukciója után a földszinten korszerű kiszolgálóhelyiségeket a sportolni vágyók számára 100 férőhelyes kerékpártárolót és konditermet alakítanak ki. Az épület első emeletén oktatói szobák és az egyetemi hallgatói önkormányzat irodái kapnak helyet, valamint kialakítanak egy 300-400 hallgatót befogadó közösségi teret továbbá a Neumann János Informatikai Kar számára egy 50 fős oktatási egységet.

Öt emeletet foglal majd el a kollégiumi rész, ahol összesen 153 szoba lesz 405 hallgató számára. A modern, megújult kollégium két- és háromágyas szobáiban saját fürdőszobát, kis teakonyhát is kialakítanak, továbbá a felújított kollégiumban lesznek baba-mama szobák is. A tervek szerint minden szinten létesítenek közösségi tereket: tanulószobákat és konyhát is.

A tíz éve üresen álló épületet várhatóan már jövő szeptemberben újra élettel tölthetik meg a hallgatók. A teljes beruházás összege 3,4 milliárd forint, amely egy 2015-ös 1,6 milliárd forintos kormányzati támogatásnak köszönhető, melyet további 1,8 milliárd forintos támogatás egészített ki – olvasható a közleményben.