Lila színbe öltözik az ország a koraszülöttek világnapján

 

Lila színbe öltözött ma reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház, és a munkatársak is lila színű felsőben dolgoznak – a koraszülöttek világnapjára emlékeznek így. Magyarországon évente csaknem kilencezer baba idő előtt jön világra, az ő életesélyeik javítására hívják fel a figyelmet ezen a napon.

2011 óta ünneplik ezt a napot, és az idő előtti szülés megelőzését célzó törekvésekre és az évi 15 milliónyi koraszülött életesélyeinek javítására szeretnék felhívni a figyelmet. A naphoz kapcsolódóan – a világhoz hasonlóan – Magyarországon is évek óta szerveznek kisebb-nagyobb rendezvényeket, és lila fénnyel világítanak meg középületeket.

 

A lila szín viselésével emlékeznek a koraszülöttek világnapjára a Borsod-Abaúj-Zemplén Magyar Központi Kórházban. Szűcs Ildikó, a kórház osztályvezető főorvosa elmondta, a lila a remény, a hit és az együttérzés jele. Ezen a napon bátorságot öntenek egymásba, próbálják megerősíteni egymást a szülőkkel, gyermekekkel. Az ország egyik legnagyobb újszülött intenzív osztálya működik a kórházban, ahol jelenleg huszonnégy kisbabát ápolnak,  az ötszáz grammos apróságoktól a két és fél kilogrammos koraszülöttekig, akik közül jelenleg is van, aki az életéért küzd.

Azt a tényt, hogy egy gyermek koraszülöttként jön világra, nehéz feldolgozni mind a családnak, mind a nővéreknek és orvosoknak, akik sokszor a csecsemők életéért küzdenek – mondta Szűcs Ildikó.

Ahogy azt az osztályvezető főorvos elmondta, a koraszülöttség minden tizedik gyermeket érint. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházban évente hétszáz-nyolcszáz koraszülött gyermeket segítenek alkalmazkodni a külvilághoz. A mai napon a kórházban vidám délelőttöt rendeznek a kórház rendezvényközpontjában, ahová hatvan-hetven család érkezik, akiknek koraszülött gyermeke már totyogó életszakaszba lépett, vagy akár már óvodás, iskolás. Ez a rendezvény megerősítheti őket abban, hogy a mindennapok küzdelmében legyen kitartásuk a munkához, minél nagyobb felelősségvállalással, lelkesedéssel és hittel tudják végezni hivatásukat – fogalmazott a főorvos.

Ultrahangkészüléket adományoz a HM a koraszülöttek ellátására

Ultrahangkészüléket vásárol a Honvédelmi Minisztérium (HM) a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Perinatális Intenzív Centrumának. A két-három héten belül érkező berendezés a koraszülött babák ellátását segíti majd – jelentette be Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára Budapesten pénteken, a koraszülöttek világnapján.

Hangsúlyozta, hogy a csecsemők teste nagyon pici, ezért különleges műszer szükséges a vizsgálatukhoz. Nem a koraszülötteket kell az ultrahangkészülékhez vinni, hanem fordítva – jegyezte meg.

A centrum megtekintése után Vargha Tamás megköszönte az ott dolgozóknak „azt a hihetetlen kötődést is eláruló, odafigyelő munkát”, amelyet az egyes esetekben mindössze ötszáznegyven-hétszáznegyven grammos babákért tesznek. Heroikus erőfeszítésükkel a szülők örömére megmentik, életben tartják őket.

A legfontosabbak a családok, és lényeges, hogy minél több gyermek születhessen meg – mondta az államtitkár, aki egy „Nagy gondoskodás kicsi szíveknek!” feliratú táblát tartott fel az ultrahangkészülékről.

Budapest, 2017. november 17. Ughy-Zelei Edina fogja koraszülött kislánya, Virág kezét 2017. november 16-án a budapesti Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának koraszülött intenzív osztályán. November 17. a koraszülöttek világnapja. MTI Fotó: Mohai Balázs

November 17. a koraszülöttek világnapja (MTI-fotó: Mohai Balázs)

A kiváló egészségügyi csapatoknak köszönhetően évről évre csökken a csecsemőhalandóság

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, a kiváló egészségügyi csapatoknak és a technikai fejlődésnek köszönhetően évről évre csökken a csecsemőhalandóság, amely egy év alatt 14,3 százalékkal mérséklődött.

Felidézte, hogy sok híres ember, például Albert Einstein, Winston Churchill vagy Isaac Newton is koraszülött volt. Ez azt mutatja, hogy egy koraszülött is képes lehet kiváló, másokét meghaladó teljesítményre, ha megfelelő gondoskodást kap – tette hozzá.

A kormány többféleképpen segíti a koraszülött-ellátást. Egy most elindított program 3,8 milliárd forint összértékben támogatja a koraszülött és az újszülött intenzív osztályok bővítését, amelyek műszaki fejlesztés keretében egyebek mellett lélegeztetőgépeket, inkubátorokat és diagnosztikai eszközöket vásárolhatnak.

Egy másik projekt keretében egymilliárd forintot biztosítanak a közép-magyarországi gyermeksürgősségi ellátás fejlesztésére.

Rétvári Bence azt mondta, hogy az utóbbi évtizedekben az orvostudomány talán a műszerek terén fejlődött a legtöbbet, ezért fontos, hogy rendelkezésre álljanak a legkorszerűbb eszközök.

Lényegesnek nevezte a védőnők támogatását is. Ők november 1-jétől 33 ezer forint bérpótlékban részesülnek, így a védőnői szolgálatok finanszírozása a jövő év elején már 27 milliárdra bővül a 2010-es 17,9 milliárdról.

Budapest, 2017. november 17. Gyermek 2017. november 16-án a budapesti Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának koraszülött intenzív osztályán. November 17. a koraszülöttek világnapja. MTI Fotó: Mohai Balázs

Képünk illusztráció (MTI-fotó: Mohai Balázs)

A családszervezetek jótékonysági adventi vásárának kedvezményezettjei a koraszülött babák lesznek

A Fiatal Családosok Klubjának képviseletében felszólaló Somogyi-Soós Anita közölte, hogy a családszervezetek december 3-i jótékonysági adventi vásárának idei kedvezményezettjei a koraszülött babák és családjaik lesznek.

Az adományokat a Melletted a helyem Egyesület segítségével juttatják célba. Szeretnék megmutatni, hogy a civilek erős összefogásával jó célok valósulhatnak meg. A kezdeményezéshez már több mint ötven családszervezet csatlakozott, valamint cégek, közéleti szereplők is erősítik azt.

Hatékonyan segítenék az anyatejes táplálást elektromos mellszívókkal, a kisbabák számára ugyanis az anyatej akkora kincs, hogy semmivel sem pótolható – vélekedett Somogyi-Soós Anita.

Egyre több olyan babát kezelnek, akik nem egyszerűen koraszülöttek, de szívfejlődési rendellenességet is mutatnak

Nádor Csaba, az MH EK PIC vezetője, a Melletted a helyem Egyesület egyik alapítója arról tájékoztatott, hogy Magyarországon évente nyolcezer koraszülött gyermek jön a világra. A centrumban közülük kétszázhúszat-kétszáznegyvenet látnak el, nyolcvan baba súlya még a másfél kilogrammot sem éri el.

Megköszönte az ultrahangkészüléket, amelynek egy ideje már nagy hiányát látták. Egyre több olyan babát gondoznak, aki nem egyszerűen koraszülött, de valamilyen szívfejlődési rendellenességet is mutat – közölte.

(A szervezők közlése szerint az ultrahangkészülék ára mintegy 17 millió forint.)

Úgy fogalmazott, hogy hivatásának megfelelő végzéséhez drága műszer, drága gyógyszer és jó csapat egyaránt kell. Utóbbi nemcsak orvosokból, nővérekből vagy takarítókból áll, hanem a szülőkből is, sok mindent ugyanis csupán ők tudnak biztosítani. Példaként említette a bőr-bőr kontaktust és az anyatejet.

A Melletted a helyem Egyesület fő célként azt tűzte ki, hogy hirdesse a családbarát ellátási modellt, mintegy hidat építsen ellátók és ellátottak között. Ennek szimbólumaként minden évben lilára világítják ki a Lánchidat. Ez ma, pénteken is így lesz, a rendezvényen közös énekkel köszöntik a koraszülötteket.

Közölte, hogy három újabb, a veszprémi, kecskeméti és a gyulai koraszülött intenzív osztály csatlakozik a huszonnégy órás látogatás bevezetéséhez.

Nádor Csaba képeslapot adott át Rétvári Bencének, hogy juttassa el parlamenti képviselőtársainak, és kérje meg őket, hogy álljanak be a családbarát koraszülött-ellátás hirdetésébe.

Koraszülötteket és családjukat segítő program indult a Dél-Alföldön

Hároméves, a koraszülötteket és családjukat segítő programot indított 1,2 milliárd forintos uniós támogatással a Korábban Érkeztem Alapítvány.

Rádi Katalin alapító a projektet bemutató pénteki sajtótájékoztatón elmondta, az öt éve működő civil szervezet önkéntesei rendszeresen látogatják a dél-alföldi koraszülött osztályokat, rendezvényeikkel segítik az érintett családokat, részt vesznek a területtel foglalkozó orvosok és ápolók szakmai konferenciáin. Anyaszállásokat hoztak létre és újítottak föl, ez lehetővé teszi, hogy a nem helybéli kismamák is folyamatosan az intenzív osztályokon ápolt újszülöttjük közelében lehessenek.

Monostori Dóra, a pályázat szakmai vezetője kifejtette, Magyarországon az évente 95 ezer újszülött közül minden tizedik idő előtt jön a világra. A projekt központi eleme olyan modellprogram kidolgozása, amely lehetővé teszi, hogy sorstársak mentorként segítsék az érintett családokat a veszélyeztetett várandós időszaktól kezdve egészen a gyermekek hatéves koráig.

Ez a módszer Szegeden már jól működik, de szeretnék továbbfejleszteni és kiterjeszteni az egész régióra. Ennek érdekében a Szegedi Tudományegyetemmel közösen kutatási program indult, és összegyűjtik a legjobb külföldi gyakorlatokat is. Az eredmények teljes egészében hozzáférhetők lesznek az alapítvány honlapján – közölte a mentálhigiénés szakember.

Segítőszolgáltatás is indult azoknak a szülőknek, akik gyermeküket csecsemőkorban veszítik el

Az érintettek 2-3 napos programon vesznek részt, ezzel segítve felépülésüket a koraszülés okozta traumából. Egy részükből – további képzés után – mentor válhat, aki később segíthetik a családokat – mondta Monostori Dóra, hangsúlyozva, szülőpárokat kívánnak megszólítani, így oldva az ilyen családokban az átlagosnál lényegesen gyakrabban előforduló párkapcsolati konfliktusokat.

A program részeként segítőszolgáltatás is indul azoknak a szülőknek, akik gyermeküket csecsemőkorban veszítik el.

Három városban – Szegeden, Gyulán és Kecskeméten – mentorházakat alakítanak ki, ahol az egész családnak tudnak komplex szolgáltatást nyújtani. Az igényektől függően állandóan vagy alkalmi jelleggel ezek a 27 dél-alföldi járás mindegyikében elérhetők lesznek.