Ezek az útszakaszok válnak fizetőssé

 

Az e-matricás rendszerben alkalmazott gyakorlat szerint az év közben átadott, a gyorsforgalmi hálózatba újonnan becsatlakozó szakaszok használata a következő év elejétől díjköteles – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Ismertették, hogy 2018. január elsejétől az idén év végéig elkészülő új szakaszokkal, az M85 Csornát elkerülő második és az M35 Debrecen utáni folytatásának első ütemével bővül a fizetős utak köre. Ugyanezen gyakorlat szerint vált fizetőssé a korábbi években az M43, az M85 és az M86 is – tették hozzá.

A minisztérium a díjköteles szakaszokban és a 2012 óta változatlan díjszintekben egyéb módosítást nem tervez. A matricák könnyebb, kényelmesebb beszerzése érdekében a 2018-ra szóló éves jogosultság – a tavaly bevezetett gyakorlatot követve – már decemberben megvásárolható – közölték.

A Napi.hu internetes hírportál az NFM-re hivatkozva csütörtökön írta meg, hogy jövőre fizetős lesz az M85-ös Csornát elkerülő második szakasza és az M35-ös Debrecen utáni folytatásának első üteme.