Jogerős: 2 milliója bánja a 444-nek, hogy hazudott Kálomista Gábor producerről

 

Jelentős, kétmilliós sérelemdíj megfizetésére kötelezte a 444.hu-t kiadó Magyar Jeti Zrt.-t Kálomista Gábor producer részére a Fővárosi Ítélőtábla a napokban meghozott ítéletében. Mindemellett arra kötelezte a kiadót, hogy a közel 400 ezer forintos fellebbezési illeték nagy részét is fizesse meg az államnak.

A sajtóper a Magyar Jeti Zrt. által kiadott 444.hu internetes sajtótermék 2016. október 7-én Pitiáner belháborúba torkollott az év egyik legjobb magyar filmjének bemutatója címmel megjelent újságcikkét érintette, Kálomista ennek tartalmát, tényszerűségét sérelmezte, továbbá a cikk keltette felháborodási hullám – melyről a 444.hu szintén beszámolt – megítélése szerint sértette a jó hírnevét. A bíróság másodfokú, jogerős ítéletében az elismert producernek adott igazat, és 2 millió forint sérelemdíjat ítélt meg részére.

Az eredeti 444-es cikk azt állította: „néhány nap leforgása alatt legalább húsz filmes, vágó, operatőr, zeneszerző, vezető író, asszisztens veszítette el munkáját egy kicsinyes szakmai belharc után”. A cikk szerint a Kút című filmben egy jelenet, amikor az egyik szereplő kapcsolgatja a tévét, a képen két snitt váltja egymást: pillanatok egy TV2 híradóból, benne 700 menekült megfulladásával, és a Hír Tv két éve megszűnt Páholy című beszélgetős műsorának néhány másodperce. A fenti pár másodperc egy 2014 tavaszán sugárzott adásból való, a cikk Soha nem fordult még elő, hogy valaki kivágatta magát egy már mozikban futó filmből címmel jelent meg. 2016. október 21-én a felperes Kálomista Gábor helyreigazítási kérelemmel fordult az alpereshez és a szerkesztőséghez (Magyar Jeti Zrt. és 444.hu).

Kálomista Gábor filmproducer beszél a Fenegyerekek címmel tartott kerekaszatal-beszélgetésen a Korrektúra 2013 Média Konferencián a Ramada Hotel & Resort Lake Balaton szállodában Balatonalmádiban 2013. november 21-én. A beszélgetés többi résztvevője, Puzsér Róbert kritikus, Fiala János műsorvezető és Csermely Péter moderátor. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Kálomista Gábor filmproducer (MTI-fotó: Szigetváry Zsolt)

Kálomista: Senkit sem rúgtam ki bosszúból

Kálomista álláspontja szerint valótlan volt az az állítás, hogy néhány nap leforgása alatt legalább húsz filmes vesztette el a munkáját a Kút című film miatt, és az is valótlan, hogy a Kút című filmben közreműködő személyeknek hirtelen felmondták a szerződésüket. A valóság az, hogy a Megafilm Service Kft. egyetlen ember munkaviszonyát vagy megbízási viszonyát sem szüntette meg egyoldalúan, egy kollégának sem mondtak fel. Két emberrel, egy vágóasszisztenssel és egy kameramannal készült közös megegyezéses szerződésmódosítás, illetőleg közös megegyezéses szerződésbontás, amelynek szakmai okai voltak. Kálomista Gábor ezt követően a cikkhez helyesbítést fűzött, eszerint a cikk valótlanul állította, hogy néhány nap leforgása alatt legalább húsz filmes, vágó, operatőr, zeneszerző, vezető író, asszisztens vesztette el munkáját egy kicsinyes szakmai belharc után a Kút című film bemutatóját követően, mert valójában ennél kevesebb embert érintett a történet.

Felháborodást keltett a filmes szakmában valótlan állításokat tartalmazó cikk

Az akkori cikk a megjelenését követően nagy hullámokat kavart: Kálomistával szemben nyílt levélben aláírásgyűjtést kezdeményeztek a filmes szakmai képviselői. A nyílt levél szerint a magyar filmszakma különböző területein dolgozó szakemberek elítélik azt, hogy Kálomista méltánytalanul, embertelenül megvált több filmes kollégájától, egy, a Kút című film bemutatása körül zajlott személyes ügy miatt. Etikátlannak tartják – írták akkor a nyílt levél szerzői –, hogy a Megafilmnél már futó vagy indulás előtt álló produkciókban kiváló szakemberek veszítették el munkájukat megalapozott indokolás nélkül. Nyilatkoztak arról, hogy ezen elfogadhatatlan, a kollégák egzisztenciáját veszélyeztető és minden tekintetben a filmszakmától idegen, beláthatatlanul káros magatartása miatt a jövőben nem kívánnak a Megafilm családhoz köthető produkcióban semmilyen minőségben közreműködni. Kérik, hogy a nevükkel egészítsék ki a „Megafilmes” feketelistát. A nyílt levelet összesen 692 személy írta alá.

Kálomista emiatt kezdett pereskedésbe, mert szerinte a cikk és az azt követő aláírásgyűjtési hullám jelentősen sértette a jó hírnevét. Keresetében ezért azt kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, a 444.hu megsértette a jó hírnevét azzal, hogy a 2016. október 7. napján Pitiáner belháborúba torkollott az év egyik legjobb magyar filmjének bemutatója címmel megjelent cikkben valótlanul állította, hogy:

 

  1. „néhány nap leforgása alatt legalább húsz filmes, vágó, operatőr, zeneszerző, vezető író, asszisztens veszítette el a munkáját egy kicsinyes szakmai belharc után”,
  2. „akiknek köze volt a Kúthoz, azok közül többeknek hirtelen felmondták a szerződését”,
  3. „operatőr, vágó, vágóasszisztens, videós, zeneszerző is kiesett a Megafilm-produkciókból közvetlenül az ügy után, mire kedden mozikba kerültek az új kópiák, már több mint húsz embert érintett a történet.”

Különböztek a tények és a cikk „tényközlései” – de megállíthatatlan lavina indult a sajtóban

Kálomista érvelését azzal egészítette ki, álláspontja szerint lényeges különbség van a tények, valamint aközött, amit az újságcikk közölt, amely szerint a felperes bosszúhadjáratot folytatva húsz embert rúgott ki a produkcióból. Az alperes a valótlan állításokkal olyan lavinát indított el a sajtóban – miután a cikket számos más sajtóorgánum is átvette – és a filmszakmán belül egyaránt, ami Kálomistára nézve súlyos és káros következménnyel járt: filmes szakemberek nyílt levelet intéztek felé, melyben arról nyilatkoztak, hogy a jövőben nem kívánnak vele együtt dolgozni. A perbeli cikk kijelentései ugyanis őt úgy állítják be, mint akit nem szakmai szempontok, hanem kicsinyes bosszúállás vezérel.

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes megsértette a felperes jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, és kötelezte 444-et, hogy az ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül törölje a fenti cikk első és huszonharmadik bekezdéséből azt az állítást, amely szerint „legalább húsz”, illetve „több mint húsz” filmest érintett az eset. Egyben a bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperes részére 200 000 forintot

Kálomista és a 444 is fellebbezett: jogerősen tízszeresére emelte a bíróság a sérelemdíjat

A másodfokon eljáró bíróság megállapította, hogy a 444.hu helyesen hivatkozik ugyan arra, hogy Kálomista közszereplő, aki a kritikát tűrni köteles, ezzel szemben azonban a jelen perben nem kritikáról, hanem valótlan tényállításról van szó, és a valótlan tényállítást a közszereplőknek sem köteles tűrniük. A fentiek alapján az eset és a felperes körülményeit mérlegelve, és arra is figyelemmel, hogy a sérelemdíjnak visszatartó hatálya is van, az ítélőtábla a sérelemdíj összegét mérlegeléssel 2 000 000 forintra felemelte.

Kálomista a Hirado.hu részére röviden értékelt: „Bebizonyosodott, hogy nem lehet az embereket alattomos és mocskos szándékkal tönkretenni, ezért köszönöm a bíróságnak ezt az ítéletet” – mondta a jogerős ítéletről producer.

Kálomista Gábor a közmédia nagy sikerű és közönségkedvenc sorozatainak beszállítója. Nevéhez fűződnek olyan népszerű televíziós alkotások, mint az Egynyári kaland I-II., a Munkaügyek, a Tóth János, a Csak színház és más semmi, a Hacktion sorozatok. Legutóbb az MTVA által finanszírozott MEMO című filmmel – melynek társproducere volt – a legjobb európai televíziós film díját nyerte el Berlinben.