Hatalmas tartályokat szállítanak Budapestről Gyöngyöshalászra négy éjszaka

 

A kijelölt útvonalon időszakonként az elektromos és a távközlési szolgáltatás is szünetel majd – közölte a Bau-Trans Kft. kedden az MTI-vel.

Azt írták, hogy két ütemben valósul meg a projekt. Az első hétfő este tízkor indult, és szerdán ér véget, a második pedig csütörtöktől szombatig tart. Mindkét alkalommal három tartályt visznek a fővárosi Cserhalom utcából Gyöngyöshalászra, az út mintegy száz kilométer hosszú. A szerelvények hosszúsága 42, szélessége 4,8, magassága 5,6 méter, a legnehezebbik súlya 183 tonna. A szállítmány csak este tíz és reggel hat óra között haladhat, az autók a közbeeső napokon egy bagi parkolóban állnak.

Az útvonalat, amelyet a rendőrség biztosít, több hónapos tervezés és előkészítés eredményeként alakították ki. Mivel az M3-as autópályára nem lehet felhajtani a konvojjal, kisebb utakat kellett választani. Több szakaszt statikai vizsgálatok után jelöltek ki, egy hidat alá is támasztottak. Sok helyen táblákat és egyéb műtárgyakat kellett elbontatni, út menti fákat gallyaztatni, elektromos és távközlési vezetékeket bontatni és megemeltetni, hogy a szerelvények akadálymentesen átjussanak az adott szakaszon – olvasható a közleményben.