Újra bejött az unokázós trükk, de sikerült elfogni a csalókat

 

Több százezer forintot csalt ki két férfi egy százhalombattai idős asszonytól a minap a jól ismert unokázós trükkel. Budapesten végül elfogták a csalókat a rendőrök.

Egy férfi augusztus 28-án délután felhívott egy százhalombattai, idős nőt vezetékes telefonon, magát a sértett rokonának kiadva. A telefonáló arra hivatkozott, hogy balesetet szenvedett ezért pénzt kért. Az idős asszony elhitte, hogy a hívó fél a hozzátartozója és beleegyezett az összeg átadásába – számolt be az esetről a rendőrség honlapján.


A 31 éves, isaszegi K. Dávid felkereste az idős nőt, majd a kicsalt több százezer forintot átvette és távozott. Ezt követően Budapestre ment és ott az összeg egy részét L. Ferenc 25 éves budapesti lakosnak adta.

A fővárosi nyomozók az érdi rendőrökkel együttműködve, a bejelentést követően rövid időn belül Budapesten a XIII. kerületben elfogták a két férfit, akiket csalás miatt gyanúsítottként hallgattak ki. Az egyenruhások a kicsalt pénzt is megtalálták és a visszaadták az asszonynak.

A rendőrök a két férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai az eljárás során vizsgálják, hogy a gyanúsítottak összefüggésbe hozhatók-e további hasonló bűncselekmények elkövetésével.