Újabb emberöléssel gyanúsítják a 2016-os túronyi gyilkosság elkövetőjét

 

Újabb emberöléssel gyanúsítják a Baranya megyei Túronyban 2016 májusában történt gyilkosság jogerősen elítélt elkövetőjét – közölte a Készenléti Rendőrség (KR) kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Cikkünk frissült.

Petőfi Attila felidézte: a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. május 18-án rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki május 13-án egy túronyi házban, fejre mért ütésekkel az ott lakó idős német férfi halálát okozta. A gyilkos magával vitte a férfi pénztárcáját, mobiltelefonját és iratait.


A vezérőrnagy ismertetése szerint az adatgyűjtés során a gyanú egy akkor 25 éves, szintén túronyi férfira terelődött, akit a baranyai rendőrök 2017. március 23-án fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként. Ő beismerő vallomást tett, amelyben elmondta, hogy egy közeli, használaton kívüli kútba dobta a fejszét, amelyet a nyomozók később meg is találtak.

A férfit a Pécsi Ítélőtábla az idén január 8-án jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételesen szabadságra.

Petőfi Attila a második bűncselekményről elmondta: 2017. február 3-án – a gyanúsított elfogása előtt 48 nappal – szintén Túronyban, egy Petőfi Sándor utcai házban ismeretlen körülmények között tűz ütött ki. A porig égett ház romjai között a tűzoltók megtalálták az ott lakó 88 éves asszony holttestét. 

Az igazságügyi orvosszakértők megállapításai szerint az asszony az egész testén megégett, de a halálát füst belégzése okozta, tehát még élt a tűz keletkezésekor.

Petőfi Attila közölte: mivel idegenkezűségre utaló körülmény akkor nem merült fel, a siklósi rendőrkapitányság által lefolytatott közigazgatási eljárást lezárták. A Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának nyomozói azonban áttanulmányozták a túronyi tűzeset iratanyagát és további adatgyűjtéseket, kihallgatásokat végeztek.

Felmerült, hogy a 88 éves nő házánál a tűz keletkezésének reggelén az előző emberölési ügy – akkor még szabadlábon lévő – gyanúsítottja motoros fűrésszel fát vágott, és miután megkapta a fizetségét, a délutánt az idős asszony 61 éves fiával töltötte. A férfit, aki közös háztartásban élt az anyjával, a pécsi rokonaihoz vitte, ahol leitatta és társaival együtt kikérdezte a vagyonukról, a jövedelmükről, a ház belső elrendezéséről.

A Készenléti Rendőrség főosztálya az ügyben tavaly januárban rendelt el nyomozást emberölés gyanúja miatt.

Petőfi Attila elmondta: a nyomozók megállapították, hogy 2017. február 3-ára virradó éjszaka a gyanúsított Pécsen, a rokonainál hagyta a nő fiát, majd két ismerősével, autóval visszament Túronyba azért, hogy kirabolja az asszonyt.

A rendőrök 2019 júniusában gyanúsítottként hallgatták ki az akkor 28 éves férfit, aki vallomásában elmondta, hogy miután visszament Túronyba, betört a sértett házába. Az idős asszony ezt észrevette és felismerte őt, ezért a nőt tőrrel többször megszúrta, megvágta.

Végül tüzet okozott, hogy a bűncselekmény nyomait eltüntesse, a házból csupán egy gázpalack záró kupakját vitte el, amelyet a késsel együtt saját házának a szennyvízaknájába dobott. A tárgyakat a nyomozók július 9-én megtalálták és lefoglalták.

A vezérőrnagy jelezte: munkatársai a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt indított nyomozás iratait – a nyomozás folytatása érdekében – a napokban átadják a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságnak.

Petőfi Attila szerint az ügyben minősítő körülményként az aljas indok és a különös visszaesőként történt elkövetés is megállapítható, ezért a férfit akár tényleges életfogytiglanra is ítélhetik.