Halálos baleset miatt lezárták az utat Szilvásvárad és Bélapátfalva között

 

Halálos baleset miatt lezárták a 2506-os számú utat Szilvásvárad és Bélapátfalva között – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Soltész Bálint tájékoztatása szerint az érintett szakaszon eddig tisztázatlan körülmények között három személygépjármű ütközött össze. A balesetben egy férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a mentők már nem tudtak rajta segíteni, a helyszínen életét vesztette – tette hozzá.


 

Jelezte: a rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek, kerülni Balaton, Ózd és Bükkmogyorósd településeken keresztül tudnak az arra közlekedők.