Hónapokig mérgezte a férjét az asszony, mert elégedetlen volt az életével

 

A szabadbattyáni férfi többször is rájöhetett volna, hogy az életére törnek, de a szerek miatt tompult az érzékelése, és teljesen megbízott a feleségében. A bíró is ezt az árulást hangsúlyozta a szigorú ítélet indoklásakor. A Kékfény riportja.

A vádlott 2018. június 2-án bejelentést tett a rendőrségen, hogy munkahelyéről hazaérve holtan találta férjét. A kiérkező orvos nem talált rajta gyanús sérüléseket, úgy gondolta, hirtelen halál történt.

Gyanússá vált a feleség


A nyomozók kihallgatták a nőt, mert a főnöke, miután meghallotta a férj halálhírét, szólt a rendőrségnek, hogy előző nap beosztottja késett a munkából, amit azzal indokolt meg, hogy megpróbálta a férjét kádba fojtani. Nemrég pedig nagy mennyiségű káliumtabletta beszerzésében kért tőle segítséget. Ezek után soron kívüli hatósági boncolást rendeltek el – mondta akkoriban a Kékfénynek a nyomozás vezetője.

A váratlanul elhunyt férj szervezetében elképesztő mennyiségű gyógyszert találtak, azonnal büntetőnyomozás indult. Amikor az özvegyet szembesítették ezzel, megtört.

Igazából kérdezni sem kellett a vádlottat. Ahogy feltettük a kérdést, tudja-e miért van itt, a reakciók, a lesütött tekintet, a megtört arc, a válasznélküliség minket is meglepett. Azt jelentette, hogy nagy a baj – mondta Bátai László, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője.

Az asszony tényfeltáró vallomása alapján olyan gyilkosság története rajzolódott ki, amit a most véget ért per bírája egyetlen szóval gátlástalannak nevezett. Az áldozat takaros portán élt a feleségével, 3 évtizede. A Fejér megyei Szabadbattyánban lévő házát saját kezével építette. Várta már a nyugdíjas éveit, hogy csak hobbijával foglalkozhasson. A horgászatnak éljen, melyet egyébként szenvedélyesen is űzött – közölte Borbély Attila, a Székesfehérvári Törvényszék bírája.

A férjgyilkos elégedetlen volt az életével

A felesége azonban elégedetlen volt az életével. Hiányolta a szexualitást, úgy érezte, férje kihasználja és korlátozza: nem mehetett szórakozni, se a barátaihoz. Szerinte az áldozat zsarolta, ha a tiltás nem működött: sírt, hogy ne hagyja egyedül. Az asszony új örömöket, köztük új társat kezdett keresni.

A gyilkosság előtt 2-3 hónappal megismerkedett egy nála 20 évvel fiatalabb férfival, hamar közös jövőt kezdtek tervezni. A nő a munkahelyén állást is szerzett a férfinak. Úgy képzelte, hogy a férj megy, a ház marad, a szerető pedig beköltözik. Csakhogy a férj nem akart válni.

Ezért a feleségben kialakult az elhatározás, hogy a férjét megöli

– folytatta Borbély Attila. A vádlott kezdetben a saját vérnyomás-szabályzó tablettáit adagolta férjének azzal, hogy az vitamin. A férj nem halt meg, ám zavart állapotba került a szerektől. Kifordult önmagából, az addig nyugodt ember törni-zúzni kezdett.

Az orvosok hiába próbálták gyógyítani az egyre betegebb férfit, felesége kitartóan mérgezte. A férj szedte a saját tablettáit, a feleségétől kapott pirulákat és az új tünetekre kapott gyógyszereket is.

A gyilkosság előtti napon szexuális együttlét ígéretével az asszony rávette férjét, hogy fürödjön meg a kádban. Aznap altatót is adott neki, azt tervezte, hogy a kábult férfit vízbe fojtja. Csakhogy nem bírt el testi erejével, felhagyott tervével. A férj még ekkor sem gondolt semmi rosszra, azt hitte, azt hihette, hogy lényegében ez is a szexuális játék része. És ezért nem feltételezett a vádlottról továbbra sem semmi rosszat – tette hozzá Borbély.

A környezetének ugyan a nő sok mindent elmondott,

többen is felfigyelhettek volna a gyanús előjelekre,

de nem vették komolyan, senki nem gondolta, hogy értesíteni kellene a hatóságot. Barátnője máig nem feltételezi Éváról, hogy férjgyilkos, kifejezetten aranyszívű, tündéri embernek írta le őt a bíróságon.

A gyilkos szert egy gyógyszertári dolgozó segített beszerezni

Ahogy közeledett a szerető munkába állásának időpontja, úgy sürgette a feleséget az idő, hogy férjétől megszabaduljon. A gyilkos szert végül a véletlen játszotta a kezére. Rájött, hogy a fitneszklubban, ahova járt, egyik társa gyógyszertárban dolgozik.

Egy móri patikában dolgozott a gyógyszerészasszisztens, aki a szakmai szabályokat megszegve kiadott a feleségnek egy vényköteles gyógyszert hét dobozzal.

A gyógyszerektől befolyásolhatóvá vált férj önszántából bevette a több tucat pirulát. Már 12 káliumtabletta szívmegállást okozhat, a feleség nem véletlenül választotta ezt a gyilkosság eszközének.

A feleség ezután dolgozni ment, a gyógyszeres dobozokat és a blokkot a munkahelyén dobta ki. Arra készült, hogy mire hazaér, a férje halott lesz. Az orvosszakértők szerint a halál egy órán belül beállhatott, ám az áldozat heves rosszullétet élhetett át.

A gyilkosra életfogytig tartó fegyházbüntetés vár

A feleség elhitette környezetével, hogy férje bántalmazta, aztán, hogy öngyilkos lett. A per során visszavonta beismerő vallomását, és azt állította, ő akart a káliummal meghalni. Aztán azzal védekezett, hogy csak azért akarta férjét elkábítani, hogy belemenjen a válásba. Az utolsó szó jogán tagadta a gyilkosságot.

A Székesfehérvári Törvényszék ítéletének indoklása szerint nyereségvágyból, előre kitervelten, a közeli hozzátartozóját ölte meg. A bíróság életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. A bíróság nem látott megbánást az özvegyen. A nő időközben feladta a védekezést. Az ítélet egyelőre nem jogerős.