Újabb embercsempész bukott le Ferihegyen

 

Újabb embercsempészt fogtak el a Liszt Ferenc repülőtéren: egy szír férfi – a gyanú szerint – öt afgán, iraki és iráni gyereket akart más nevére kiállított útlevéllel Magyarországra hozni. Két napja egy iraki nő hasonló módszerrel próbálkozott, néhány hónapja pedig a terrorgyanúba keveredett Hasszán F., akit szintén elfogtak a hatóságok. Mindannyian Athénból indultak, ahol átengedték őket a más nevére szóló útlevelekkel. Úgy tűnik, hogy a görög hatóságok szabadulnának a bevándorlóktól, nem is ellenőrzik őket a határon – hangzott el az M1 Híradójában.

A szír férfi a 14 éves fiával és még további öt gyermekkel jelentkezett belépésre Magyarországra kedden este a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Valamennyien az athéni járattal érkeztek. A személyazonosságukat ellenőrző határrendésznek mindannyian érvényes, szír útlevelet adtak át. A felnőtt és a fia okmánya rendben volt, a velük lévő három lány és két fiú útleveléről azonban a rendőrök megállapították, hogy azokat más nevére állították ki. Később kiderült, hogy a szír okmányokkal érkezett  gyerekek afgán, iraki és iráni állampolgárok.

Pár nap alatt ez már a második eset, hogy a Liszt Ferenc repülőtéren fennakadtak az ellenőrzésen embercsempészek, akik Görögországból szinte a hatóságok orra előtt hoznak ki gyerekeket más nevére kiállított útlevéllel.

Legutóbb szombaton egy iraki nő Ferihegyen gyereke útlevelével a barátnője fiát vitte volna Németországba. A nőt gyorsított eljárásban kedden másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Más nevére kiállított úti okmánnyal akart kijuttatni az országból egy nőt tavaly decemberben a szintén szír Hasszán F. is, aki szintén fennakadt a határrendészet ellenőrzésén, és amíg a kiutasítására várt egy őrzött szálláson, kiderült, hogy az Iszlám Állam egyik hóhéra lehetett. Hasszán F. ellen most terrorcselekmény gyanúja miatt folyik eljárás.

Az okmánycserés módszerrel elkövetett embercsempészet felszámolása érdekében a rendőrség minden határátkelőhelyen szigorúbban ellenőrzi az úti okmányokat.

A címlapfotó illusztráció.