Lassan haladt a tanulóvezető, a kamionos baseballütővel fenyegette

 

Vádat emeltek egy 42 éves férfi ellen, aki nehezményezte, hogy az előtte haladó autó lassan halad, ezért annak vezetőjét meg akarta leckéztetni.

A vádlott az általa vezetett kamionnal 2019 februárjában a 68-as főúton közlekedett Marcali-Bize irányába, amikor a sértett és utasa egy járművezető-oktatásra szolgáló autóval a kamion elé kanyarodott. A férfi beérte a sértett autóját, és hogy gyorsabb haladásra késztesse, villogtatni kezdett. Az oktató ennek ellenére nem gyorsított , hanem a kocsi ablakán kinyúlva bemutatott a vádlottnak.

A dühös kamionsofőr továbbra is szorosan az autó mögött haladt, és villogtatott, ezért a sértett lehúzódva az útról, el akarta engedni. A férfi viszont ahelyett, hogy tovább haladt volna, megállt a kocsi mellett, és szitkozódva egy baseballütővel kiszállt. Amint a sértett meglátta, hogy mi van a kamionsöfőrnél, indított, így a vádlott a már mozgásban lévő autóra ütött rá kétszer az ütővel.

A jelenetnek szemtanúja is volt, aki felszólította a kamionost, hogy hagyja abba az ütlegelést, majd a oktatóval együtt a kamion elé állt, így akadályozta meg annak távozását.

Az ügyészség vádiratában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben – áll az ügyészségi közleményben.

A címlapfotó illusztráció.