Összeütközött két hajó a Dunán, többen meghaltak

 

Összeütközött két hajó a Dunán Budapesten, a Parlamentnél szerda este. Az egyik elsüllyedt, ezen 35-en tartózkodtak. Többen a vízbe estek, 14 embert emeltek ki eddig a vízből. Hét embert kórházba szállítottak, hét ember életét nem sikerült megmenteni. A Duna teljes magyarországi szakaszán zajlik a mentés.

Egy nagyméretű luxushajóval ütközhetett az a turistahajó, amely elsüllyedt szerda este a Dunán a Parlamentnél – jelentette az M1 tudósítója. A nagyméretű hajó elsodorta, maga alá gyűrte a Hableány elnevezésű turistahajót, amely gyorsan elsüllyedt.

A balesetnek hét halálos áldozata van – jelentette be Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője nem sokkal éjfél után a helyszínen. Hozzátette: hét embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: negyed tízkor érkezett a bejelentés, hogy egy turistahajó felborult a Dunán. A fedélzeten – a korábbi hírekkel ellentétben – 33 dél-koreai turista és két fős magyar személyzet tartózkodott.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője és Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője (MTI/Szigetváry Zsolt)

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója azt mondta: a mentőszolgálat 17 mentőegységgel van kint a helyszínen. Már nem csak Pest, hanem Fejér megyéből is bekapcsolódtak a mentésbe.

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: 96 hivatásos tűzoltóval, tűzoltóautókkal, speciális műszerekkel is keresik a túlélőket. Azt mondta, a keresés elhúzódó folyamat lesz.

Három nagy kórház fogadja a sérülteket – nyilatkozta a helyszínen Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár az MTI-nek. Azt mondta: hét sérültről tud, könnyebb sérüléseket szenvedtek, kórházba vitték őket. Horváth Ildikó a magyar kormány nevében részvétét fejezte ki a baleset a halálos áldozatok hozzátartozóinak. Egyúttal köszönetét fejezte ki a mentésben részt vevőknek.

Megtalálták a hajóroncsot

Az M1 munkatársa a helyszínről azt mondta, a mentést kiterjesztették a Duna teljes, Budapest alatti magyarországi szakaszára. Elmondta azt is, hogy a helyszínen van Pintér Sándor belügyminiszter.

Hajnali egy óra után megtalálták az elsüllyedt hajó roncsát – értesült az M1. A tudósító azt mondta: a roncs a Margit híd pillérétől három méterre van a Duna mélyén. Hogy mikor tudják kiemelni, azt még nem tudni.

A mentést egyébként nehezíti, hogy erősen fúj a szél és nem szűnik a csapadék, nagy a sodrás is, amely a hajót is elsodorta.  A vízi rendészet, mentőhajó és tűzoltóhajó is segíti a mentést.

Tűzoltók és rendőrök a Müpa előtti pontonon a Parlament közelében ütközés miatt felborult és elsüllyedt Hableány rendezvényhajó utasai után kutatva 2019. május 29-én. Hárman meghaltak, amikor két hajó összeütközött, majd az egyik, a Hableány felborult és elsüllyedt. A pontonon az egyik áldozat holtteste. A felborult hajó fedélzetén 34-en voltak, közülük 16-ról egyelőre nem tudnak. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Főleg távol-keleti turisták voltak a hajón

Az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. megbízásából Tóth Mihály szóvivő az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: 22 óra előtt a Panorama Deck Kft. Hableány elnevezésű sétahajója eddig ismeretlen okok miatt felborult és elsüllyedt a Duna budapesti szakaszán az Országháznál.

A Panorama Deck Kft. “minden erőforrást mozgósít az emberéletek védelmében”. A baleset okainak feltárásában a vállalat a hatóságokkal mindenben együttműködik – tették hozzá.

Tóth Mihály később az M1-nek azt mondta: rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset, melynek következtében elsüllyedt a Hableány. Azt mondta: semmit sem tudnak a körülményekről, hogy mi történt és hogyan történt. Ezt a hatóságok vizsgálják. Tóth Mihály közölte azt is, hogy a hajót folyamatosan szervizelték, műszaki hibáról nem tudnak.

A Hableány hajó 60 ember befogadására képes, 27 méter hosszú, 150 lóerős motorral felszerelt járműve volt a Panoráma Deck flottájának 2003-óta.

Nehéz körülmények között zajlik a mentés 

A hajóbaleset következtében nagy problémákat okozhat a sodródó hajóroncs is – mondta szerda este Szatmári Zsolt szakbúvároktató az M1-nek. A kikötőknél, a hídpilléreknek ütközve is komoly károkat okozhat a hajóroncs. Ezért minél gyorsabban be kell avatkozni – emelte ki.

Azt mondta: a protokoll ilyenkor az, hogy riasztják a katasztrófavédelmet, ők az önkéntes mentőszervezetet, nekik is a vízimentésre szakosodott egységeiket. Budapesten két ilyen cég van – tette hozzá.

Szatmári Zsolt szerint a mentést jelenleg nehezíti, hogy éjszaka van. Emellett a hőmérséklet és a folyási sebesség is nehezítő körülmény.

Solymos András hajómérnök az M1-nek azt mondta: a balesetnél feltételezhetően navigációs probléma történhetett. Ezt majd a hatósági vizsgálatot megállapítják. „A mentés eredményességével kapcsolatban pesszimista vagyok” – fogalmazott.

Kiszámíthatatlan, hogy milyen sérüléseket szenvedtek a hajóbaleset sérültjei – mondta Zacher Gábor toxikológus. Kiemelte: a lehűlés komoly fenyegetést jelent. A Duna 10-15 fokos lehetett, amikor a baleset történt. A toxikológus elmondta azt is, hogy a sérülések mellett a sokkhatásnak is kiszámíthatatlanok lehetnek a következményei.

Erőteljesen árad a folyó

Erőteljesen árad a Duna a fővárosban – mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1-nek nyilatkozva. A szóvivő azt mondta: a Duna pár órája újra áradni kezdett. A budapesti szakaszon is folyamatosan nő a vízszint.

Jelenleg 5 méter körüli a vízállás. A tetőzést pár nap múlva 570-580 centiméterrel várják – közölte a szóvivő.

Hajózási zárlat van

A baleset miatt a rendőrség hajózási zárlatot rendelt el.