Lisztet és sütőport árult drogként két fővárosi díler - VIDEÓ

 

Elfogtak a rendőrök két férfit a minap, akik Budapest VII. kerületében úgynevezett kamudrogot árultak, ami valójában liszt, sütőpor és majoránna volt.

A 26 éves M. Péter és a 29 éves Sz. Roland a gyanú szerint a belvárosban rendszeresen alufóliába csomagolt lisztet, illetve sütőport kínált eladásra, mondván, hogy az kábítószer. A két budapesti férfi május 20-án este Budapest VII. kerületében a Kazinczy utcában leszólított egy háromfős társaságot, akik közül az egyiküket megkínálta a fehér anyaggal, amit a férfi el is fogadott – közölte a rendőrség honlapján.

Kifejtve, hogy a járőrök ezt azonban éppen észrevették és a helyszínen elfogták M. Pétert, valamint Sz. Rolandot. Az egyenruhások megtalálták náluk a kamudrogokat, ami liszt, sütőpor és majoránna volt.

A két férfiról kiderült az is, hogy kokaint fogyasztott, ezért a nyomozók kábítószer birtoklása és üzletszerűen elkövetett csalás vétség kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A címlapfotó illusztráció.