Több percen keresztül fuldoklott a kisfiú – senki sem segített rajta

 

Első fokon felfüggesztett fogházra ítéltek egy úszómestert, aki hagyta, hogy több mint hat percig fuldokoljon egy kisfiú a nyíregyházi strandon. Három éve történt a baleset, a gyermek azóta éber kómában van, egész nap felügyelni és ápolni kell. Az édesapa szerint sokkal többen felelősek a tragédiáért. A Kékfény riportja.

A baleset a nyíregyházi élményfürdőben történt. Egy hétéves kisfiút ért baleset, először úgy tűnt, nincs semmi gond vele, de pár másodperc múlva víz alá került a feje. Senki sem segített a kisfiún, még az úszómester sem, akinek ez a szakmája. A gyermek összesen 6 perc 13 másodpercig lebegett a vízen fejjel lefelé. Az életét sikerült megmenteni, de a hosszú oxigénhiányos állapot maradandó károsodást okozott nála.

A hétéves Vince éber kómában van, ami azt jelenti, hogy mindent hall, és pislogással reagál a külvilágra, de az elméjét fogva tartja a saját lebénult teste.

Az ügyészség szerint jogilag egy ember, az úszómester felelős a balesetért, és csak ellene emelt vádat. A vád foglalkozás körében elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége. Az úszómester ügyvédje szerint egy ismeretlen fizikai behatás érte a fiút, és nem a vádlott okozta a maradandó fogyatékosságot. A vádat képviselő ügyész azonban közölte, egyértelmű, hogy az úszómester megszegte a kötelességét, a telefonját nyomkodta, miközben a gyermek fuldoklott.

Az úszómester azt hitte, a fiú csak búvárkodik

Az úszómester elmondta, észlelte, hogy a kisfiú lebeg a vízen, viszont azt hitte, csak búvárkodik, ezért nem ugrott azonnal utána, hogy kimentse őt. A fürdő kamerája felvette, hogy hosszú percekig tartó fuldoklás után három fiú vette észre a bajt, és ők húzták partra a kisfiút. Az úszómester is csak ekkor kapcsolt, ő élesztette újra először a gyereket, majd a kiérkezett mentők folytatták az életmentést. Végül a kórház intenzív osztályára került a fiú. Hónapok óta otthon ápolja az apja, a gyermek vegetatív állapota azóta is tart.

A gyermek egy táborban vett részt, és csak a rossz idő miatt mentek a táborozók az élményfürdőbe. A pedagógusok három csoportba sorolták a gyerekeket. A picikkel külön foglalkoztak, de mivel Vince kifejezetten jó úszó volt, ezért azokhoz osztották be, akik akkor épp egy csúszdán játszottak.

Az apa másokat is felelősségre vont

Az apa tíz feljelentést tett a tragédia után, mert szerinte hibáztak a táboroztatók is, a fia még csak hétéves volt, és 130 centiméter magas, a csúszdát azonban a szabályok szerint 10 év alatt, illetve 140 centiméternél kisebbek nem használhatták volna. A gyermek édesapja szerint a fürdő is óriásit hibázott.

A strand ugyanis veszélyes üzem, hivatalosan ez a munkavédelmi besorolása, a működtetése szigorú biztonsági szabályokat ír elő,

de ezeket sem tartották be. A strand csúszdája pedig egy mutatványos berendezésnek számít, amit üzemidő alatt folyamatosan felügyelni kell. A tanúvallomások alapján azonban, amikor fia lecsúszott, senki sem állt a szolgálati helyén.

Két másik hasonló baleset is történt korábban

Az albertirsai strand úszómesterét és igazgatóját 2006 szeptemberében ítélték felfüggesztett börtönbüntetésre. A bírósági ítélet szerint foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetést követtek el. Több biztonsági hiányosság és figyelmetlenség is hozzájárult ahhoz, hogy három évvel korábban egy hatéves kisfiú belefulladt a vízbe, miközben leengedték a medencét, és ő beszorult a lefolyócsőbe.

A másik eset 2014-ben történt, ahol nemcsak a fürdőigazgatót, de a gyermekre hanyagul felügyelő nyugdíjas pedagógust is elítélték. A 75 éves volt tanár a szomszédok nyolcéves gyermekét vitte ki fürdőzni a tápiószentmártoni strandra. Gyakran vigyázott rá, a szülők megbíztak benne. Tájékoztatták arról is, hogy csak a gyerekmedencébe engedje be a kisfiút, mert nem tud úszni.

A nő azonban egy sokkal mélyebb medencében hagyta a fiút, és a barátnőjével elment egy másik medencéhez. A kisfiú besodródott a medence mély részébe, senki sem figyelt rá, elmerült, és megfulladt. Az élettelen testet végül két 12 éves fiú húzta ki a partra. Az úszómester nem volt hibás, mert épp a szivattyút szerelte, hiszen a karbantartás is munkaköri kötelessége volt.

Az apa igazságtalannak tartja az ítéletet

A nyíregyházi úszómester felfüggesztett fogházbüntetést kap, és egy évre eltiltják a foglalkozásától. A bíró szerint nincs ok-okozati összefüggés a hanyagsága és a fiú agykárosodása között. A szakértő ugyanis azt mondta,

nem lehet megállapítani, hogy mi volt az a behatás, ami miatt bekövetkezett a gyermek maradandó fogyatékossága.

Az úszómester mégis mulasztott. Az apa igazságtalannak tartja az ítéletet, főleg azt, hogy csak az úszómestert vádolták meg.

A gyermek édesapjának három éve még jól fizető állása volt, de fel kellett adnia, mert Vince gondozása napi 24 órás feladat. Szerencséjének mondja, hogy a volt felesége és a testvére is sokat segít. Állandóan szívni kell például a gyerek nyálát, nehogy megfulladjon. Az apa még a kórházban tanulta meg az ápolóktól, hogy mit, hogyan kell tenni ilyenkor. A család mindenét eladta, hogy gyógyeszközöket tudjon venni.

Az apa szerint fia sem adja fel, hősiesen küzd, és javul is az állapota. Nagy eredmény például, hogy újra próbál önállóan nyelni. A gyógytorna is segít, már a gyerek izmai sincsenek úgy befeszülve, mint korábban. Az apa azt mondta, nem adta fel azt sem, hogy egyszer felelősségre vonnak majd mindenkit, aki hibázott. Épp ezért ügyvédjével pótmagánvádas eljárást nyújtanak be, és polgári pert is indít, milliárdos kártérítést kér majd a fürdőtől és a táborszervezőktől is.