Piti rablás miatt bukott le a „porschés gyilkos”

 

Erős a gyanú, hogy a „porschés gyilkosként” ismert férfi csak azért rabolt újra, mert nem találta helyét a szabadulás után. Feltételesen engedték szabadon életfogytiglani büntetéséből, amit azért kapott, mert 1990-ben egy autóért ölt. Évekig próbált helytállni a civil életben, kínosan ügyelt arra, hogy ne derüljön ki a múltja, de aztán feladta. Kesztyű és álarc nélkül követett el rablást, amit biztonsági kamerák rögzítettek. A Kékfény riportja.

L. Gábornak a bíróság előtt most egy rablás miatt kellett felelnie, 38 ezer forintot zsákmányolt. Amatőr módon hajtotta végre, így egyetlen pillanatig sem volt kétséges, hogy elfogják. Az ő múltjával egész egyszerűen tudnia kellett – hangzott el a Duna Televízió Kékfény című műsorában.

A francia idegenlégióig menekült a hatóságok elől

L. Gábor 1990-ben hónapokig lázban tartotta a közvéleményt, ez volt Magyarországon az első, nyilvánosság előtt zajló embervadászat. L. Gábor, akit akkor még R. Gábornak hívtak, nagy értékű autókat rabolt.

A 944-es, tűzpiros Porschét a budaörsi autópiacon látta meg. Vásárlási szándékot színlelt, majd próbaútra indultak az eladóval. R. Gábor az eladóval közölte, megveszi az autót, de el kell menniük a pénzéért. A II. kerületi parkerdőhöz hajtottak, ahol kiszálltak a kocsiból, majd R. Gábor két lövéssel végzett a kereskedővel.

A tettes a Porschéval Belgiumba szökött. Időközben a magyar rendőrök beazonosították és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. R. Gábor beállt a francia idegenlégióba, hogy elrejtőzzön a hatóságok elől. A légió az elmúlt száz évben nagyot változott, körözött bűnözőket már nem látnak szívesen. R. Gábort letartóztatták a francia hatóságok. A franciák csak úgy adták át a magyar hatóságoknak a férfit, hogy az akkori köztársasági elnök, Göncz Árpád személyes garanciát vállalt, nem végzik ki. Magyarországon ugyanis akkor még érvényben volt a halálbüntetés, csak pár héttel később törölték el.

A börtönben az ember elveszíti egyéniségét

A férfit életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. Húsz évet töltött fegyházban, 2010-ben jó magaviselete miatt feltételesen kiengedték. Édesanyjával lakott, munkát vállalt, volt segédmunkás, raktáros és karbantartó is. Ügyvédje szerint alapvetően mindenhol megállta a helyét. A férfi nyolc évig próbált becsületes életet élni, de a börtönéveket nem lehet semmissé tenni, az örökre nyomot hagy az emberben.

A börtönben soha semmi nem változik (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Somogyi Zsófia börtönpszichológus szerint a börtön gyakorlatilag megfosztja az embert az egyéniségétől. Nem a rabok döntik el, hogy mit viselhetnek, mit esznek, mikor alhatnak. Egy-két kivételtől eltekintve nincsenek személyes tárgyaik. Ami van, attól is bármikor megfoszthatják. A szakértő elmondta:

aki hosszú büntetés után szabadul, sokszor teherként éli meg a szabadságot.

A börtönben soha semmi nem változik. Nincsenek új kihívások, nem kell új dolgokhoz alkalmazkodni, nem kell új problémákat megoldani. Az agy problémamegoldó képessége ezért leépül.

A szabadulás után éppen ezért sokaknak hiányzik az irányított élet. A szakemberek szerint azoknak sikerül visszailleszkedniük a civil életbe, akik újra be tudják kapcsolni az agyuk problémamegoldó képességét, találnak munkát és elfogadó közeget.

Ismét autótelepen próbálkozott

L. Gábor a lakhelyéhez közel felfigyelt egy autókereskedésre, ahol volt néhány nagy értékű kocsi. Napokig gondolkodott, hogy ismét megpróbálja-e ellopni az egyiket, végül elhatározta, megcsinálja.

Nagy értékű autót akart rabolni a férfi – 38 ezer forint lett belőle (Fotó: Duna Televízió)

A kép illusztráció (Fotó: Duna Televízió)

L. Gábor egy engedély nélkül kapható, gumilövedékes pisztolyt használt a rabláshoz. A telephely irodájában a tulajdonost földre parancsolta, a hátrakötötte a kezét. Épp a zsebeit kutatta át, amikor nem várt esemény adódott – belépett az irodába a tulajdonos felesége és kislánya. L. Gábor belátta, hogy

nincs más választása, végig kell csinálnia a rablást.

A nőt és a gyereket lefektette a tulajdonos mellé, de nem bántotta őket. Nem kutakodott tovább, beérte a tulajdonos pénztárcájával, 38 ezer forint volt benne.

A kereskedésben több biztonsági kamera is működött, L. Gábor pedig csak egy baseballsapkával próbálta álcázni magát. Ujjlenyomatot is hagyott, és a sértettek is azonosították. Nem volt kérdés, hogy a rendőség elfogja a bűnözőként nyilvántartott férfit.

Mindenki előtt titkolta a múltját

Lehet, hogy L. Gábor tudat alatt visszavágyott a börtönbe? Sokáig úgy tűnt, hogy megállja a helyét a civil életben. Voltak barátai, a munkatársai megbecsülték – de senkinek nem mondta el, hogy börtönben volt, és az okát sem, még az élettársának sem.

A névváltás és az, hogy még a legközelebbi kapcsolata előtt sem fedte fel, hogy ki ő valójában, arra utalhat, hogy L. Gábor próbált úgy tenni, mintha a múlt meg sem történt volna. A börtönpszichológus szerint gyakran előfordul, hogy a volt elítéltek szégyellik múltjukat, amit próbálnak titokban tartani. Ez azonban hosszú távon sohasem működik.

L. Gábornak fegyveres rablás és a személyi szabadság megsértése miatt kellett felelnie a bíróság előtt, akár 15 évre is ítélhették volna, azonban az ügyész az új büntetőeljárási törvény értelmében, beismerő vallomás esetén 9 évet indítványozott. L. Gábor bűnösnek vallotta magát.

A címlapfotó illusztráció.