Egy nap alatt öt dílert fogtak el Budapesten

 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nyomozók a BRFK rendőreivel együttműködve egy nap alatt öt kábítószer-kereskedőt fogtak el – közölte a police.hu.

Információt kaptak a rendőrök arra vonatkozóan, hogy T. Tamás 44 éves, W. Béla 45 éves, M. Edit 48 éves, V. Viktória 29 éves és Zs. István 56 éves budapesti lakosok tavaly augusztustól kezdődően kábítószerrel, illetve engedély nélküli egészségügyi termékekkel kereskednek.

A gyanú szerint a bűnszövetség úgy épült fel, hogy a kábítószert, illetve az engedélyhez kötött egészségügyi termékeket a 44 éves T. Tamás rendelte külföldről, ezeket négy társa közreműködésével belföldön, döntően Kispesten és Óbudán árulta, valamint külföldre is továbbértékesítette.

A nyomozók a három férfit és a két nőt összehangolt akcióban március 20-án délután elfogták és a hozzájuk köthető kispesti és óbudai ingatlanokban, hét helyszínen kutatást tartottak. Két kilogramm amfetamint, valamint további 140 gramm kábítószergyanús anyagot, mobiltelefonokat és 125 különféle zacskókba és dobozokba csomagolt tiltott egészségügyi termékeket találtak. A lefoglalt egészségügyi termékek között potencianövelők és tiltott teljesítményfokozó szerek is voltak.

A kispesti nyomozók a bűnszövetség tagjait kábítószer-kereskedelem bűntette, illetve egészségügyi termék hamisításának bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként és őrizetbe vették őket.