Öt helyszínen tízfős drogbandát kapcsolt le a rendőrség

 

Előzetesbe került egy drogbanda több tagja. Még szerdán csaptak le rájuk a rendőrök és a terrorelhárítás emberei. Öt helyszínen összesen tíz embert vettek őrizetbe. A razzia során csaknem egy kilogramm kokaint, három kilogramm amfetamint, továbbá marihuánát és fegyvert is találtak. Egy domonyvölgyi épületben egy komplett droglaborra bukkantak a nyomozók – mondták el az M1 Híradójában.

Zsákokba rejtve több kilogram kábítószerre bukkantak a rendőrök egy összehangolt akció során szerda reggel. Az egyenruhások egy időben öt helyszínen csaptak le egy drogbanda tagjaira. A rendőrök és a TEK munkatársai Kistarcsán, Kerepesen, Isaszegen, Budapesten és Domonyvölgyben intézkedtek. Csaknem négy kiló marihuánát, egy kilogram kokaint és mintegy három kilogrammnyi amfetamint foglaltak le.

Egy domonvölgyi ingatlanban speed előállításához szükséges alapanyagokat és keverőeszközöket is találtak a nyomozók. A rajtaütések közben az egyik gyanúsított élesnek tűnő lőfegyvert viselt.

Az akciót követően összesen tíz főt hallgattak ki gyanusítottként a nyomozók, közülük négyet kábítószerkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek.

Pénteken már bilincsben és vezetőszáron vitték a gyanúsítottkat a budakörnyéki törvényszéken a bírósági meghallgatásra. Az ügyészség azért indítványozta letartóztatásukat, mert attól tartott, hogy megszöknek és veszélyeztetik a nyomozás sikerét.

A budakörnyéki járásbíróság elrendelte letartóztatásukat. Ha a bíróság bűnösnek találja a gyanúsítottakat, akár 5-től 20 évig terjedő börtönbüntetést, vagy életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphatnak.