Vádat emeltek három intézetis fiatal ellen

 

A 16-17 éves fiatalok náluk kisebb társaikkal kegyetlenkedtek, kavicson térdepeltették, cigarettával égették őket.

A három fiatal gyerekkora óta állami gondozásban él egy Somogy megyei gyermekotthonban, ahol magatartásukkal már korábban is sok probléma volt.

Tavaly júliusban a 16 éves vádlott azért bántalmazta az egyik kiskorú sértettet, mert az nem adta vissza a telefonját. Büntetésképpen az egyik üres szobában fejét, fülét ököllel ütötte, ebbe kapcsolódott be a 17 éves társa is, míg harmadik társuk arra vigyázott, senki ne zavarja meg őket. A vádlottak fiatalkorú társuktól egy nagyobb pénzösszeg megfizetését is követelték.

A bántalmazásban részt vevő egyik 17 éves vádlott korábban egy alig 13 éves társát kétszer is megégette cigarettával, egy alkalommal úgy, hogy a sértett az égési sérülések miatt nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vádlottak közül ketten előzetes letartóztatásban vannak, a Kaposvári Járási Ügyészség velük szemben javítóintézeti nevelést, harmadik társukkal szemben pedig próbára bocsátást javasolt.

Nyitóképünk illusztráció.