Érzékeny információkat lopott egy hacker az NNI szerveréről

 

Feltörte a Nemzeti Nyomozó Iroda szerverét egy hacker 2016 nyarán, hogy az illegálisan letöltött dokumentumokkal megzsarolja a rendőrséget. A fenyegetését már nem tudta beváltani, mert társával együtt elfogták. Az ügyészség terrorcselekmény kísérlete miatt emelt vádat ellenük.

A terrorcselekmény kísérletével vádolt férfit és társát a büntetés-végrehajtás kommandósai vezették a Fővárosi Törvényszékre, büntetőperük előkészítő ülésére. Az ügy előzménye, hogy az első rendű vádlottat számítógépes csalások gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Osztályán 2016 júliusában gyanúsítottként hallgatták ki.

A vádirat szerint a férfi ezután – máig ismeretlen időpontban, helyről és módszerrel – belépett a Nemzeti Nyomozó Iroda szerverére, ahonnan különféle elektronikus dokumentumokat töltött le.

Így például folyamatban lévő nyomozásokkal kapcsolatos információkat ismert meg, napi jelentéseket szerzett meg és több, az NNI állományába tartozó rendőr személyes adatait és fényképét töltötte le saját számítógépére.

A vád szerint a férfi ezután a saját e-mail címéről elektronikus levelet küldött a Nemzeti Nyomozó Irodának, amelyben megfenyegette a rendőrséget, hogy ha nem szüntetik meg az ellene folyó nyomozást, akkor nyilvánosságra hozza az NNI szerveréről letöltött dokumentumokat.

A vádirat szerint a férfi az illegálisan letöltött anyagokat elküldte unokatestvérének, aki az ügy másodrendű vádlottja, és kérte, hogy azokat tegye közzé az interneten. A büntető törvénykönyv szerint ha valaki állami szervet erőszakkal, vagy például számítástechnikai rendszer feltörésével arra kényszerít, hogy valamit tegyen, vagy ne tegyen, terrorcselekményt követ el. Ennek a bűncselekménynek a büntetési tétele 10-től 20 évig terjedő szabadságvesztés.

A két férfi terrorcselekmény kísérlete vádjával áll bíróság előtt, a másodrendű vádlott bűnsegédi minőségben. Ügyükben a fővárosi törvényszék február elején tartja a következő előkészítő ülést.