Ittasan és bedrogozva okozott brutális balesetet a férfi, csaknem négy évet kapott

 

Egy ember meghalt, egy fiatal nő pedig megbénult, mert egy ittas férfi jogosítvány nélkül száguldozott autóval Debrecen utcáin, három éve. A sofőrt három év tíz hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Az a férfi, aki átengedte a vezetést ittas barátjának, hat hónap felfüggesztett büntetést kapott. A Kékfény riportja.

 „A 27 éves debreceni lakos 2016. június elsején hajnalban Debrecen belterületén közlekedett, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban kisodródott, majd ezt követően járműve bal oldalával elütötte az úttest jobb szélének közelében gyalogosan tartózkodó embereket” – ismertette a történteket Nagy Antal, a Debreceni Törvényszék tanácselnöki bírója.

A balesetben az egyik gyalogos olyan súlyos és kiterjedt sérüléseket szenvedett, hogy azonnal életét vesztette, életének megmentésére esély sem volt. A másik gyalogos túlélte a balesetet, de rokkant lett. Az autó vezetője kisebb sérülésekkel megúszta.

Alkohol és drog is volt a szervezetében

A baleset után a rendőrség részéről felmerül a gyanú, hogy a járművet bódult állapotban vezette az autót, ezért kábítószer kimutatására alkalmas gyorsteszttel THC-ra pozitív reakciót kaptak, majd később vér- és vizeletmintát is vettek tőle. Az alkoholszondát is megfújatták vele, ami szintén jelzett.

Így tehát megállapítást nyert, hogy a vádlott szervezetében a bűncselekményi értékhatárt meghaladó mérték előidézésére alkalmas szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt – mondta a bíró.

A drog és az ital ellenére, vagy éppen emiatt, de igencsak bátran vezetett, mondhatni száguldozott.

Ráadásul a sofőrnek jogosítványa sem volt,

vagyis az akkor 27 éves debreceni férfi a drogozás, italozás után, jogosítvány nélkül száguldozott, és elütött két ember.

Ittas vezetés?

A fő kérdés az, hogy a vezető a baleset időpontjában még részeg volt-e. A büntető törvénykönyv (Btk.) szerint akinek a vérében az alkoholtartalom meghalad egy bizonyos mértéket,

az ittas vezetés bűncselekményét követi el.

Borbély Zoltán közlekedési szakjogász elmondta: korábban 0,8 gramm/liter ezrelék véralkohol-koncentráció és 0,5 levegőalkohol-koncentráció volt a Btk. szerint az 1978.évi IV. törvényben a bűncselekményi értékhatár, ezt azonban német mintára szigorították, 0,5-ös véralkohol-koncentrációra és 0,25-ös légalkohol-koncentrációra.

Vagyis 0,5 ezrelék véralkohol-koncentráció fölött bűncselekmény az ittas vezetés, az alatt csak szabálysértés.

Rendőrök helyszínelnek Debrecenben, a Böszörményi úton miután egy személygépkocsi elütött két gyalogost (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Debrecenben, a Böszörményi úton ütötte el a személygépkocsi a két gyalogost (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A vádlottra kedvezőbb bizonyítékot kell alapul venni

A bíróság szakértők véleményét és számítását kérte az ügyben. Az egyik szerint a férfi véralkoholszintje június elsején éjfélkor visszaszámolva 1,12 és 0,92 ezrelék között lehetett, ami enyhe fokú alkoholos befolyásoltságot jelent.

Egy másik szakértői számítás szerint a baleset időpontjában már csak 0,46 és 0,61 ezrelék közötti volt a férfi véralkoholszintje. Az egyik szakértő szerint a balesetnél, 2 óra 40 perc körül a férfi ittassága mindenképpen meghaladta a 0,5-es határértéket.

A másik számításnál viszont a lebomlást mutató egyik vonal még éppen a határérték alá került. A bíróság az ellentmondásos számítások közül ezt a kirívó alsó értéket fogadta el, amely szerint

a férfi nem számított ittasnak a baleset időpontjában.

Borbély Zoltán elmondta, létezik egy úgynevezett „in dubio pro reo” elv, aminek lényege, hogy nem lehet a terhelt terhére értékelni, vagyis a vádlottra kedvezőbbet kell figyelembe venni. Ebben az esetben a legkedvezőbb lebomlási érték a 0,46-os véralkoholszint volt. Ezért az ittasan vezető férfi végül megúszta.

Nem volt bizonyítható a drogos befolyásoltság

A férfi szervezetében hiába találtak kábítószer-hatóanyagot, ez még kevés. A bíróság szerint nem volt bizonyítható, hogy a baleset időpontjában a drog hátrányosan befolyásolta a vezetési képességeit.

A férfit nem vonták felelősségre bódult járművezetésért sem.

Az elsőfokú ítélet során a vezetőt nem vonták felelősségre halált okozó ittas vezetésért, csak külön ittas vezetésért és külön a halálos balesetért. Így szétbontva azonban ez a cselekmény már enyhébben büntetendő.

Az ítélet jogerős

Az országos bűnügyi statisztika azt mutatja, hogy

évek óta emelkedik a közlekedési bűncselekmények száma.

Míg közúti baleset okozása miatt 4 százalékkal több a büntetőügy, ittas vezetés miatt már 30 százalékkal, járművezetés tiltott átengedése miatt 23 százalékkal lett több eljárás. A járművezetés bódult állapotban pedig, ami a kábítószerrel elfogott vezetők ellen indult ügyeket jelenti, 120 százalékos az emelkedés.

Végül a bíróság három év tíz hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, négy évre a járművezetéstől is eltiltotta, de egyébként sem vezethetne, mert nincs jogosítványa. Az ítélet jogerős.