Újabb gyanúsítottak a röszkei vesztegetési ügyben

 

Újabb tizenöt pénzügyőrt állítottak elő és hallgattak ki a bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytatott ügyben: a május végén, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben az ügyészség számos helyszínen tartott házkutatást, és akkor 33 pénzügyőrt gyanúsítottként hallgatott ki – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A nyomozás eddigi adatai szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóság állományába tartozó pénzügyőrök 2017 októbere és 2018 májusa között rendszeres haszonszerzésre törekedve jogtalan előnyként készpénzt fogadtak el az államhatárt átlépő külföldiektől.

A rendelkezésre álló adatok szerint a pénzügyőrök tevékenységüket összehangolva 4350 esetben követtek el korrupciós bűncselekményt. Az ügyben 48 gyanúsított kihallgatása történt meg, a korábban meggyanúsított és letartóztatott pénzügyőrök közül 11-en jelenleg is őrizetben vannak.