Adócsaló partiszervezőket térített jó útra a NAV

 

Költségvetési csalás és pénzmosás miatt nyomoz a NAV, aminek hatására egy gyanús fesztiválszervező cég egy év alatt csaknem kilencszer annyi adót fizetett be, mint az elmúlt öt évben összesen – közölte a Nemzati Adó- és Vámhivatal a hirado.hu-val.

Mint azt a közleményükben közölték, egy fesztiválszervező csoport a jegyértékesítéshez ciprusi offshore cégeket használt, és a bevétel egy részét egy szlovák társasághoz utalta. Onnan a pénzt felvették, illetve továbbutalták más szlovák bankszámlára. Számításaik szerint csak a költségvetésnek okozott kár több mint 360 millió forint, viszont ennek többszöröse, mintegy 2,7 milliárd forint a pénzmosással érintett összeg.

A NAV közép-dunántúli nyomozói korábban már lefoglaltak, illetve zároltak magyar és külföldi bankszámlákat, 60 millió forint készpénzt és egy nagy értékű BMW-t – közölték. A nyomozás további szakaszában – nemzetközi segítséggel – egy 420 millió forintot érő szlovák szállodát is sikerült zár alá venni. Ugyancsak zár alá került egy magyarországi ingatlan, ami 210 millió forintot ér. Ezzel összesen 1 milliárd 188 millió forint vagyon biztosítja a kár megtérülését.

Ismertetik: ugyan a fesztiválszervező cég korábbi bevételeinek jelentős részét eltitkolta, és 5 év alatt csupán 13 millió forintot fizetett be a költségvetésbe, azonban a nyomozás hatására csak idén elérte a 90 millió forint az általa befizetett adó összege.