Egy nőt elfogtak a fentanilt tartalmazó reptéri csomag miatt

 

A 24 éves Horváth Józsefet körözik, egy 32 éves nőt szombaton elfogtak azzal a veszélyes, kábítószert – fentanilszármazékot – tartalmazó küldeménnyel kapcsolatban, amelyet a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában találtak.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata közölte, hogy egy 32 éves nő az év első felében ismeretlen helyen postai küldeményként rendelt saját nevére Kínából 506,5 gramm fehér port. A küldeményről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megállapította, hogy kábítószergyanús anyagot tartalmazhat, ezért feljelentéssel átadták azt a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságnak (RRI).

Az ügyben az RRI kábítószer birtoklása miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a küldemény fentanilszármazékot tartalmaz, amely kábítószernek számít. A rendőrség megállapította, hogy a bűncselekménnyel a nő mellett a 24 éves Horváth József is összefüggésbe hozható. Mivel a férfi felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre, az RRI elrendelte a körözését. A 32 éves nőt a rendőrök szombaton elfogták.

A NAV csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy rendkívül veszélyes, halálos méregnek számító kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában. A fentanil nevű mérget egy Kínából érkező, fitneszterméknek feltüntetett dobozban találták. Ez a szintetikus ópiát nemcsak a kábítószert fogyasztókra életveszélyes, hanem az áruforgalmon keresztül érkező csomagokkal érintkező emberekre is. A fentanilból kettő milligramm is halálos lehet, ami nagyjából egy gramm heroinnak felel meg – írták a közleményben.