Másfél kilogramm marihuánát találtak egy bolgár férfinél a pénzügyőrök

 

A sofőr azt állította, saját fogyasztásra hozta a kábítószert – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t.

Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense közölte, a pénzügyőrök egy német rendszámú autót ellenőriztek, és kockázatelemzés alapján a jármű tételes vizsgálata mellett döntöttek.

A tüzetes ellenőrzésen az autó hátsó ülése alól, négy csomag, több mint 1,5 kilogramm növényi törmelék – a gyorsteszt szerint marihuána – került elő. A férfi elmondása szerint a kábítószert saját fogyasztásra hozta – tudatta az alezredes. A pénzügyőrök a hárommillió forint fekete piaci értékű kábítószergyanús anyagot, valamint a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.