Sikeres újraélesztés a balatonfenyvesi strandon

 

Bravúros újraélesztésről számolt be a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a hirado.hu-nak küldött közleményében, azonban egy pénteki eset kapcsán sajnos nem szolgáltak jó hírrel.

Mint írják, pár perccel hat óra után a balatonfenyvesi szabad strandon szolgálatát éppen befejező vízimentőt értesítette a központot, hogy egy férfi rosszul lett a parton. Egy strandoló már akkor megkezdte az újraélesztést, mint kiderült, a férfinek ekkor már sem keringése, sem légzése nem volt.

Közös erővel sikerült megmenteni a férfi életét

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata közleményében kiemeli, hogy azonnal a helyszínre indított egy sürgősségi mentőhajót, amely alig negyed óra múlva megérkezett a beteghez. Közben egy mentőkocsi is kiért, akik bekapcsolódtak az újraélesztésbe. A férfi keringése helyreállt, nem sokkal később a légzése is normalizálódott, de tudata csak percekkel később tért vissza – tették hozzá.

Közölték, az időközben helyszínre érkező pécsi mentőhelikopter a férfit stabil állapotban a Balatonfüredi Szívkórházba vitte.

Nem találták a vízbe ugrott turistát

Egy pénteki tragikus esetet kapcsán azt írták: nem sokkal azt követően, hogy a mentőhajó elindult Balatonfenyvesről, Balatonboglárról érkezett egy jelzés, mely szerint egy lebegő testet látnak a vízen. Mivel a térségben pénteken egy középkorú férfi egy vitorlásról vízbe ugorva elmerült, és a társai az eltűnését jelentették, a mentőhajó az előző esett után rögtön a helyszínre sietett, ahol kiderült, hogy nem emberi testet, hanem csak egy nádcsomót láttak a víz tetején.

Időközben az egyik Somogy megyei hírportál a megyei rendőrkapitányság ajtóügyletére hivatkozva közölte, hogy egy 50 év körüli belga férfi tűnt el pénteken. Mivel a vízbe ugrás helyét csak pontatlanul tudták közölni, a péntek délután megkezdett kutatást a VMSZ szombaton délután felfüggesztette.