Telefonon csalt ki több tízmillió forintot

 

248 embert csapott be és csaknem hetvenmillió forintot csalt ki tőlük kártérítésre és reklámszerződésre hivatkozva a vádlott – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a budapesti vádlottnak nem volt munkahelye és rendszeres jövedelme, ezért elhatározta, hogy csalások útján fog pénzt szerezni. A nő 2017 januárja és októbere között vállalkozókat keresett meg telefonon. Az esetek egy részében hivatalos személynek adta ki magát és azt állította, hogy a minisztérium nagy összegű kártérítést ítélt meg a hívott gazdasági társaságának, ennek átutalásához „kártérítési fedezet” címén meghatározott összeget kért.

Mint írják, jellemzően több millió forintos kártérítést helyezett kilátásba a nő, ami elegendő volt ahhoz, hogy a vállalkozókat rábírja a fizetésre. Határozott fellépése nyomán a megtévesztett vállalkozók a megadott bankszámlára átutalták a pénzt. Máskor valótlanul állította, hogy a cége a sértettek vállalkozását reklámozza az interneten, amire korábban szóban vagy telefonon kötöttek szerződést, ezért a hirdetés díjának megfizetésére szólította fel őket. A valóságban azonban az általa megkeresett egyik cég sem kötött szerződést vele.

A vádlott a pénzt mindig azonnal felvette, – megfogalmazásuk szerint – azt magára, nagy értékű gépjárművek bérlésére és nyaralásra költötte.

A letartóztatásban lévő nő ellen jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az Esztergomi Járási Ügyészség, és a börtönbüntetés kiszabása mellett vagyonelkobzást indítványozott.

Címlapi fotónk illusztráció.