Két férfi gyermekprostitúció miatt került előzetes letartóztatásba Miskolcon

 

Egy 15 éves lányt kényszerítettek pénzért szexuális együttlétekre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon és környékén

A szóvivő tudatta: a gyanúsítás szerint a két férfi két másik társával együtt 2017 augusztusában lakhatás és élelmezés fejében befogadott egy 15 éves lányt, aki megszökött otthonról. A gyanúsítottak megszervezték, hogy a fiatal lány Ózdon, és környékén tavaly augusztustól októberig több férfivel szexuális kapcsolatot létesítsen. A bevételt elvették tőle és elköltötték.

Gyurán Ildikó a Miskolci Törvényszék szóvivője kiemelte: amennyiben a bíróság megállapítja a gyanúsítottak bűnösségét, akár 7 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők. A bíróság álláspontja szerint fennáll annak a veszélye, hogy a két férfi szabadlábra kerülése esetén a tanúkat vallomásuk megtételében befolyásolja, megfélemlíti.

A gyanúsítottak rendszeres jövedelemmel nem rendelkeznek, a bűncselekményeket megélhetésük biztosítása érdekében követték el, így feltehető, hogy szabadlábra kerülésük esetén újabb törvénybe ütköző tetteket követnének el – indokolta a szóvivő az előzetes letartóztatás elrendelését. A végzés jogerős.