Kitartóan mérgezte a férjét – ő azt hitte, vitamint szed

 

Előre kitervelt emberöléssel gyanúsítják azt a szabadbattyáni nőt, aki megölte férjét, hogy a szeretőjével lehessen. Két embertől tanácsokat is kért, hogyan mérgezhetné meg férjét, honnan szerezhetne elég gyógyszert a túladagoláshoz. Egyikőjük konkrét gyilkossági kísérletről is mesélt valakinek, mégsem szólt senki a rendőrségnek. Furcsamód a férfi hetekig tartó leépülése, látványos, szokatlan rohamai sem keltettek gyanút – derült ki a Duna TV Kékfény című műsorából.

Károly és Éva 30 éve éltek együtt házasságban, mígnem június 2-án a feleség a munkahelyéről hazaérve holtan találta férjét. A nemsokára kiérkező rendőrök megkezdték a helyszínelést, a mentők pedig a halál okát próbálták kideríteni, ugyanis nem volt egyértelmű, mi okozta a férfi halálát, ezért rendkívüli halálesetként kezelték.

A forró nyomos csoport helyszíni szemlét kezdett, hogy kiderüljön, természetes halál vagy bűncselekmény történt – közölte Bátai László, a Fejér Megyei Rendőr-Főkapitányság vizsgálati osztályvezetője. Elmondta, hogy a lakást felforgatva találták, amelyről kérdezték a feleséget, aki azt felelte, férje az utóbbi időben magas vérnyomással küzdött, és emiatt gyakran kapott őrjöngő rohamot, amire később nem emlékezett.


Furcsa viselkedés és gyakori rosszullétek

Előfordult, hogy horgászatból hazafelé a férfi megállt az útszélén az autójával, és szétverte azt, kórházba kellett vinni. Legjobb barátjának már április óta panaszkodott, hogy rosszul érzi magát, állandóan szédül és fáj a feje, dolgozni sem tud. Halála előtt is nem sokkal barátját hívta telefonon, akkor is összevissza beszélt, lassan, elnyújtott hangon.

A környezetre adott reakciói a lecsökkent ingerküszöb miatt következtek be – magyarázta az őrjöngés pszichikai folyamatát Balogh Sándor igazságügyi orvosszakértő. Nem tudta kezelni azokat az indulatokat, amelyeket más ember nem felfokozott idegállapotban csöndesen reagál le. Az áldozat ezzel szemben viharos mozgással és hangképzéssel válaszolt, amely nem tartozik a mások által tolerálható és a tőle általában elfogadott viselkedési formához sem – mondta el az orvos.

Rejtélyes üzenet

A nyomozók akkor fogtak gyanút, amikor a feleség telefonjában rejtélyes üzenetre bukkantak, amelyben egy ismerőse azt írta neki, hogy ne csináljon hülyeséget. Később kiderült, a nő két ismerősétől is segítséget kért, hogy megmérgezhesse férjét, ugyanis mindkettőjüknek volt patikus kapcsolata. Senki nem vette komolyan a nőt, akinek olyan gyógyszerre volt szüksége, amivel meg tudna szabadulni férjétől, így nem is gondolták, hogy értesíteni kellene a hatóságokat – jegyezte meg Bátai László.

Az özvegynek ezért fogalma sem volt róla, hogy a rendőrök egy lépéssel előtte járnak, a nyomozók pedig taktikai okokból hallgattak arról, amit megtudtak. Újabb kétségeket ébresztett, amikor az egyik tanú elmondta, hogy a házaspár viszonya pár éve megromlott, és a csinos, 51 éves asszony beleszeretett egy interneten megismert harmincas éveiben járó fiatalemberbe.

A szerető azonban csak kihasználta a nő érzelmeit. Őt csak az érdekelte, hogy Szabadbattyánba költözhet, ahol a nő a munkáltatójánál jó állást szerzett neki. A nyomozók felfigyeltek rá, hogy a férj titokzatos rohamainak megjelenése egybeesett felesége új románcának kialakulásával, a szerető pedig épp a férj váratlan halála napján kezdett volna a munkahelyén.

A hatóság kizárta az öngyilkosságot

Soron kívüli hatósági boncolást rendeltek el, ami után kiderült, hogy nagy mennyiségű gyógyszer található a férfi szervezetében. A hatóságok ezen az úton kezdtek el nyomozni, kizárva az öngyilkosságot, ugyanis kevesebb csomagolást találtak a lakás szemetesében, mint amekkora gyógyszermennyiség volt a férj szervezetében – magyarázta a főnyomozó, és hozzátette, az öngyilkosok körül általában ott vannak a gyógyszerek, nem tüntetik el őket.

A férfi meztelensége sem utalt önkezűségre, a rendőrség tapasztalata szerint az öngyilkosok felöltözve várják a halált. A szervezetében többféle orvosságot találtak, és még vizsgálják azokat, annyi azonban már kiderült, hogy nagy mennyiségű kálium volt az áldozat vérében. A kálium ugyanis egy olyan anyag, amely „egyenes út a halál felé”, ha a vérben magas a káliumszint, akkor onnan már nem igazán van visszaút – monda az orvosszakértő.

A feleség beismerő vallomást tett

Egy tanú beszámolt róla, hogy a férje halálát megelőző napon felesége órákat késett a munkahelyről. Amikor feldúltan megérkezett, elejtett egy megjegyzést, hogy megpróbálta a férfit begyógyszerezve víz alá nyomni, de ezt a kijelentését sem vette komolyan a környezete. A nyomozók ekkor újra meghallgatták azt a segélyhívást, amin az özvegy bejelentette férje halálát. A hangját, hangsúlyait, a szavait, amelyeket használt, közömbösebbnek találták az ilyenkor szokásosnál.

Ez után a rendőrség bevitte a nőt a kapitányságra, ahol szinte kérdezni sem kellett, beismerő vallomást tett a gyilkosságról. Elmondta, férjével nem tudtak megegyezni a válással kapcsolatban, sokat vitatkoztak, ki menjen el, és ki maradjon a házban. A nő a vízbefojtási kísérletet sem tagadta, melyet az akkor már benyugtatózott férjének játékként próbált feltüntetni, hogy az ne fogjon gyanút.

Férje azt hitte, vitaminokat szed

Abban az asszony sem volt biztos, hogy férje rosszulléteit a beadott gyógyszerek okozzák, de idővel emelni kezdte az adagokat. Férjének azt mondta, a gyógyszerek csak vitaminok, és mivel eleinte csak kis adaggal kezdte, a férfi nem fogott gyanút. A nő munkahelyén a nyomozók megtalálták a hiányzó gyógyszeres dobozokat, és jelenleg azt próbálják kideríteni, honnan szerzett ekkora mennyiségű orvosságot. Egyes hírek szerint egy móri patikából kerültek ki illegálisan.

Az özvegy beismerő vallomása ellenére még sok a kérdés. Az orvos szakértőknek kell majd bizonyítani, hogy az áldozat gyomrában talált gyógyszerek okozhatták-e az áldozat tüneteit, majd halálát.

Manapság már ritka a mérgezéses bűncselekmény

Majdnem biztos ugyanis a lebukás, a gázkromatográfiás tömegspektrométer segítségével pontosan ki lehet mutatni, melyik szervbe mennyi és milyen méreganyag került, és azt is, melyik vezetett a halálhoz – mondta el Balogh Sándor, aki rendőrorvosként számtalan ügy megoldásában segítette az igazságszolgáltatást. Az orvos szakértő szerint nincs olyan gyógyszer, amely ne tudna ártani, ám a készítményeket úgy próbálják kiszerelni, hogy ne öljenek.

Az utóbbi évek egyik leghírhedtebb méregkeverője a Fekete Angyal volt. A Nyírő Gyula Kórház fiatal ápolónője önkényesen injekciót adott be válságos állapotban lévő betegeknek, akik hamarosan meghaltak. A bonyolult büntetőper végére sem derült ki pontosan, hány ember veszthette életét a Fekete Angyal miatt, aki már letöltötte 11 éves büntetését és szabad ember.

Épp egy éve egy pécsi nővért is elfogtak, ő tudatmódosító szert kevert kollégái teájába és kávéjába, mert állítólag haragudott rájuk. Többen rosszul lettek, de mindenki túlélte. A nyomozás most ért véget az ügyben, az ügyészségnek 30 nap áll rendelkezésére, hogy eldöntse: vádat emel-e a mérgező ápolónő ellen.

A „markecolók” gyakori eszköze a gyógyszer-túladagolás. Azért csempésznek nagy mennyiségű altatót áldozatuk italába, hogy kábultan könnyen kifoszthassák őket. G. Enikő volt a második nő, akire a ma kiszabható legsúlyosabb büntetést, tényleges életfogytiglant kért az ügyész. A középkorú nő szexuális ígéreteivel kecsegtette idős áldozatait, majd elkábította őket és elvitte az értékeiket. Két idős férfi belehalt a nyugtatók túladagolásába.

Hidegvérű, érzésekre képtelen, az életet semmibe vevő embernek jellemezte a bíró azt a bajai férfit, aki évekkel ezelőtt két fiatal nőt nagy értékű életbiztosítás megkötésére vett rá, majd megmérgezte őket. Egyikük belehalt az italába csempészett szertől. A biztosítónak azonban gyanús lett, hogy a kötés után nem sokkal, váratlanul meghalt az ügyfelük. A bűntényt végül az ország legtapasztaltabb igazságügyi orvos szakértői leleplezték le. A nő szervezetében altatóból kivonható mérget találtak, amely szétroncsolta az áldozat szerveit. Gyorsan lebomló szer, a gyilkos nem véletlenül választhatta épp ezt. A nő negyven évet kapott a méregkeverésért.

Életfogytiglant is kaphat a szabadbattyáni nő

A szabadbattyáni asszony, aki három évtizednyi házasság után képes volt végignézni férje pokoli szenvedését, most előzetes letartóztatásban várja további sorsát. A rendőrség előre kitervelt emberöléssel gyanúsítja. Nem kizárt az életfogytig tartó büntetés sem az esetében.