Angliából hozták haza a 27 milliós csalással vádolt nőt

 

A brit hatóság átadta a magyar rendőrségnek azt a nőt, aki több mint 90 ügyféllel valótlan tartalmú életbiztosításokat kötött a jutalék megszerzése céljából, és ezzel mintegy 27 millió forintnyi kárt okozott: a 49 éves D. Xénia egy gazdasági társaság üzletkötőjeként még 2009 és 2010 között valótlan tartalmú életbiztosításokat kötött vagy köttetett budapesti, illetve Budapest környéki ügyfelekkel – közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

A szerződések futamideje 20 év, a díjfizetések havi összege szerződésenként 28000 és 30000 forint között volt. A nő a biztosítások havi díjait a jutalékok átutalásáig teljesítette, majd a díjfizetést beszüntette. A magyar nő az eljárás során ismeretlen helyen tartózkodott, ezért belföldi és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. A brit hatóság március 8-án fogta el az Egyesült Királyság területén.

A gyanúsítottal szemben – őrizetbe vétele mellett – a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói folytatják le csalás bűntett, valamint hamis magánokirat felhasználás miatt – áll a közleményben.