Rátámadt a mentőkre egy férfi Miskolcon

 

A 26 éves miskolci férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés miatt emeltek vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészségen – közölte a vádhatóság az MTI-vel kedden.

A tájékoztatás szerint az eset még 2017 júliusában történt. A mentőknek egy sérült férfit kellett ellátniuk, aki végig agresszívan viselkedett velük, folyamatosan szidalmazta őket. Végül sikerült beültetniük a mentőautóba, és becsatolták a biztonsági övét is, majd elindultak a kórházba.

A férfi menet közben többször megpróbálta kicsatolni a biztonsági övet, melyet a mentőápoló megakadályozott. Mivel egyre agresszívebb lett, megálltak az autóval, és rendőri segítséget kértek. Ekkor a vádlott kicsatolta a biztonsági övet, és a mentőápolóra és a gépkocsivezetőre támadott. Többször megpróbálta megütni, megrúgni őket, a mentőápoló bal csuklója eltört. Végül a kiérkező rendőrök fékezték meg az agresszív beteget.