Akár öt év börtönt is kaphat a nagykanizsai, cserbenhagyásos gázoló

 

Elfogták a rendőrök azt a 48 éves zalakomári nőt, aki vasárnap este Nagykanizsán elgázolt egy anyát és négyéves gyermekét, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A balesetben az édesanya és négyéves kisfia is súlyos koponyasérülést szenvedett, a gyermek azóta is életveszélyes állapotban van. A gázoló tettéért akár öt éves börtönbüntetést is kaphat – hangzott el az M1 Híradójában.

A helyiek szerint is balesetveszélyes az a Balatoni úti kijelölt gyalogátkelőhely, ahol vasárnap este ütöttek el egy családot. Az édesapa még éppen fel tudott lépni a járdára, feleségét és kisgyermekét azonban elgázolta egy autó, amely segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A nőt és a gyermekét is súlyos koponyasérülésekkel szállították kórházba.

A kisgyermeket súlyos koponyasérülése miatt a pécsi idegsebészeti klinikára szállították. Az édesanya szintén súlyos fejsérülést szenvedett, ő a nagykanizsai kórházban áll kezelés alatt, állapota kielégítő – mondta el Szekér Zoltán, a Kanizsai Dorottya Kórház osztályvezetője. Hozzátette, az édesanya felépülése hónapokig is eltarthat. A kisgyermek pedig akkor kerülhet át a pécsi Gyermekklinikára, ha stabilizálódik az állapota.

A rendőrök egy fekete Mercedest kerestek, és a sérülések alapján pár órán belül sikerült azonosítani a járművet. A zalakomári személyautót a baleset idején egy 48 éves nő vezette. A sérült autót közúti ellenőrzés közben vették észre.

Sznopek Veronika, a zalai rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatott, a rendőrök a járművet lefoglalták, az asszonyt pedig előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon. Segítségnyújtás elmulasztása miatt indult ellene eljárás, amelyért akár öt év börtönt is kaphat. A 48 éves nő autójában egyébként ott volt a két gyermeke is, akik feltehetően végignézték a gázolást.

Kapcsolódó tartalom