Egyre több csalás történik a bitcoin miatt

 

Rablóbandát fogtak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi bevetési osztályának nyomozói. Az egész világon egyre népszerűbb virtuális pénzzel, a bitcoinnal csalták tőrbe az áldozatukat, aki a a szokatlan helyszín és időpont ellenére semmire sem gyanakodott.

Budapesten, egy XIII. kerületi bérháznál december 23-án hajnali egy órakor egy férfi, a táskájában nyolc és fél millió forintból bitcoint akart vásárolni. Az ügyben nyomozó XIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetője azt mondja, hogy a vevő vakon bízott az eladóban, a szokatlan helyszín és időpont ellenére semmire sem gyanakodott.

„Azt tudjuk, hogy már ismerték egymást korábbról, sőt, már le is bonyolítottak egy ilyen tranzakciót, tehát a sértett és az elkövető ismerte egymást, volt is közöttük egy bizalmi kapcsolat, ami alapján joggal hihette a sértett, hogyha elmegy az elkövető által kért helyszínre, akkor ott meg is történik a tranzakció” –  mondta a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság vezetője, Paál Péter.

A kapitányság vezetőjével a Kékfény stábja is elment a helyszínre.

Éjszaka, egy üres lépcsőházban történt a bűncselekmény. A támadót csak az a táska érdekelte, amiben az áldozat nyolc és fél millió forintja volt. A XIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetője hozzátette, a sértett küzdött a táskájáért, próbálta megakadályozni, hogy az elkövető elvigye, és csak akkor engedte el, amikor az elkövető elővett egy kést, és azzal megfenyegette.

Pillanatok alatt megtalálták a bűnösöket

K. George, vagyis a bitcoint áruló férfi csak a háttérből figyelte az eseményeket, sőt a rablás után sietősen távozott a helyszínről, annak ellenére, hogy a társasházban lakott. A megvert és kifosztott férfi csak könnyebben sérült meg a csuklóján és az arcán, először a kórházba, majd a rendőrségre ment. A nyomozóknak egyből gyanússá vált az időközben elérhetetlenné vált bitcoinváltó, K. George.

Ami megalapozta a gyanúnkat, hogy nem próbált segíteni a sértettnek, amikor az áldozatot megfenyegették, és bántalmazta az ismeretlen elkövető a lépcsőházban, K. George nem tett semmit annak érdekében, hogy elhárítsa ezt a veszélyt – magyarázta Paál Péter.


Később előkerült egy videófelvétel is, egy közeli étterem belső biztonsági kamerája az ablakon keresztül rögzítette, ahogy kirohan az ismeretlen késes rabló a lépcsőházból, sőt, néhány másodperccel később a rendőrök annak az autónak a rendszámát is le tudták olvasni, amivel elmenekült a támadó. Pillanatok alatt kiderült, hogy a kocsit K. George bérelte, ezután már egyértelmű volt, hogy ő is részt vett a rablásban. Néhány nappal később fogták el a késes rablóval együtt egy VIII. kerületi lakásban.

De mi is az a bitcoin?

A bitcoin az első, független, digitális pénz, amit egy ismeretlen programozó talált ki. A bitcoin egy digitális érme, amit az interneten – bankok közbeiktatása nélkül – lehet utalni. Rendkívül alacsony a tranzakciós díj, a világon bárhová bárkinek küldhetünk bitcoint, ráadásul nincsenek előfeltételek, vagy önkényes limitek. Számos értéktőzsde létezik, ahol bitcoinokat lehet adni-venni, dollárért, euróért vagy akár forintért. A bitcoinokat a számítógép vagy a mobiltelefon digitális pénztárcáiban tárolhatjuk. Bitcoint utalni pont olyan egyszerű, mint egy e-mailt elküldeni, és gyakorlatilag bármit meg lehet vásárolni vele.

„A bitcoin az egy jogi szürke zóna, nincs szabályozása” – ezt mondta egy konferencián a rendőrség kiberbűnözés elleni főosztályának főnyomozója. A főhadnagy szerint Magyarországon is egyre több bűnöző használja ki a bitcoin népszerűségét.

„Rengeteg olyan oldal, hirdetés van az interneten, ami arra buzdítja az embereket, hogy utaljanak nekik pénzt, ezért bitcoint küldenek cserébe, vagy bányászszolgáltatást nyújtanak, ami annyit jelent, hogy be lehet fektetni náluk pénzt, és ezért ők majd több pénzt adnak vissza, de ezek többsége sajnos átverés” – ezt már Halász Viktor, a Nemzeti Nyomozóiroda kiberbűnözés elleni főosztályának főnyomozója mondta a Kékfénynek.

Egyre több olyan ügyben indítanak nyomozást, amikor egyszerűen meglopják, vagy mint a XIII. kerületi esetben, kirabolják a bitcoint vásárlókat. A digitális valutát népszerűsítő Magyar Bitcoin Egyesület elnökségi tagja szerint az ilyen bűncselekmények esetén a bűnözők egyszerűen csak kihasználják az új technológiát.

Az egész világon problémát okoz

„Sajnos ilyen bűncselekmények előfordulnak, de ez nem bitcoinspecifikus, elsősorban készpénz specifikus. Ha mondjuk lenne bármilyen egyéb eszköz, például arany, hirtelen mindenki aranyat akar venni készpénzért, és nyilván nem jó ötlet 10 millió forint készpénzzel találkozni valakivel egy sötét utcán, vagy egy lépcsőházban” – vélekedett Magyar Bitcoin Egyesület elnökségi tagja, Debreczeni Barnabás.

A Nemzeti Nyomozó Iroda főhadnagya szerint viszont már nemcsak az egyszerű csalók, tolvajok és rablók, hanem a szervezett bűnözői körök is egyre többször használják a bitcoint, például pénzmosásra.

epa06403161 A golden symbolic Bitcoin is pictured in Duesseldorf, Germany, 22 December 2017. Bitcoin, the cryptocurrency that has soared in value this year, plunged below 11,000 Dollars on 22 December, sinking by nearly half from a record high it hit less than a week ago. The cryptocurrency, which allows anonymous transactions unrestricted by global borders, is popular with tech heads, people suspicious of government and those seeking to launder money.  EPA/SASCHA STEINBACH

Forrás: EPA/Sascha Steinbach

„Nagyon könnyű országhatárokon keresztül utalni, anélkül, hogy bármiféle bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettségünk is lenne ezzel kapcsolatban, és a bűnözők ezt használják ki, tehát a világ egyik végéről a másikra utalják a bitcoint, amit nagyon nehéz követni” – világított rá a Halász Viktor, a Nemzeti Nyomozó Iroda főhadnagya.

A 137 áldozatot követelő 2015 novemberi párizsi terrortámadások után a legnagyobb hackercsoportok bejelentették, hogy felderítik a merényletet megszervező ISIS internetes kapcsolatait, és nem sokkal később azt állították, hogy megtalálták a terrorszervezet egyik bitcoinszámláját 700 millió forint értékű digitális valutával, és azt gyanították, hogy ebből a pénzből finanszírozták az európai akciókat is.

A hackereknek szerencséjük volt. Ugyan minden egyes bitcoin utalás nyilvános, bárki láthatja a világ összes tranzakcióját az interneten, de hogy ki és kinek küldte a pénzt, azt titkos, szinte kinyomozhatatlan.

Az internet illegális piacain, az úgynevezett „dark weben” a kábítószert, a fegyvereket, vagy a pedofil videókat már szinte kizárólag csak bitcoinért lehet vásárolni. Sőt, idén augusztusban egy olyan esetet derítettek fel az olasz nyomozók, amikor egy, Milanóban elrabolt brit modellt szexrabszolgaként árultak, a hirdetési fotón szereplő táblára pedig ráírták, hány bitcoinért lehet „megvásárolni”. Ezek persze a legextrémebbek esetek, a nemzetközi bűnüldöző szervek becslései szerint a világ bitcoin forgalmának csupán egy százaléka kötődik az alvilághoz.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

„Ez még egy új technológia, ilyenkor a csalók és a bűnözők minden új technológiát előszeretettel fedeznek fel, vagy nem is feltétlenül csak a csalók vagy a bűnözök. Amikor az internet kezdett elterjedni a kilencvenes években, a hírek arról szóltak, hogy az internet tele van pornóval, mert az internet hatékony módjának bizonyult, de ma már tudjuk, hogy nem a erről szól az internet” – tette hozzá a Magyar Bitcoin Egyesület elnökségi tagja, Debreczeni Balázs.

Figyelembe kell venni, hogy kockázatos bitcoinnal kereskedni

Emellett van még néhány olyan kockázat, amit minden bitcoinhasználónak ismernie kell – mondja a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője. Mivel a bitcoint nem egy központi bank, vagy szervezet bocsátotta ki, senki sem felügyeli, senki sem vállal garanciát az esetleges károkért.

„Amennyiben valakinek a digitális pénzét, amit a számítógépén tart úgymond a virtuális pénztárcájában egy hackertámadás keretében ellopják, eltulajdonítják, akkor nincs akihez forduljon emiatt kárpótlásért, vagy adott esetben jóvátételt kérni. Nincs a rendszer mögött garancia, amelyik jótállna, kifizetné a kárt”– hívta fel a figyelmet a rendszer hiányosságára a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője, Binder István.

És akkor ott vannak az árfolyamváltozásokkal, vagy az egyéb más bitcoinos befektetésekkel járó kockázatok is, tette hozzá a szóvivő.

A szakértők szerint legalább 1500, a bitcoinhoz hasonló digitális valuta létezik, de ezek egy része az ingadozó árfolyamok, a nem biztonságos technológia, vagy az átverések miatt rendkívül kockázatos.

A XIII. kerületi bitcoinos rabláshoz, hozzátartozik még néhány érdekesség. A bűncselekmény feltételezett kitervelője, a gyanútlan bitcoinváltó szerepét eljátszó K. George nem sokkal a támadás előtt mesélt a HVG-nek kalandos életéről.

A magyar származású, de az Amerikai Egyesült Államokban nevelkedett férfi sikeres bróker volt New Yorkban, de a kábítószer-függősége miatt folyamatosan balhékba keveredett, egyszer életveszélyesen megsebesítette a dílerét, emiatt több mint három évet töltött börtönben. Aztán Magyarországra költözött, bankár lett, később Skóciában dolgozott, és ott 150 millió forintot sikkasztott egy befektetési banknál. Miután leülte azt a büntetését is, visszajött Magyarországra. K. George a rablás előtt azt nyilatkozta, hogy már egy éve tiszta. Majd egy hónappal később őrizetbe vették, és a lakásában kábítószergyanús anyagot is találtak. Úgy tűnik, hogy a szebb napokat látott nagyvilági közgazdásznak most már gondot okozott egy egyszerű rablás megszervezése, legalábbis a rendőrök gyanúja szerint.

„Minket, rendőröket, nyomozókat az segít, hogy az elkövető hibázik, hibát hibára halmoz, minél több hibát követ el az elkövetés során, annál könnyebb őt a rendőröknek elfogni, tökéletes bűntény nincs” – mondja Paál Péter, a XIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetője.

A XIII. kerületi kapitányság vezetőjével készült interjúk után néhány órával fogták el a banda harmadik tagját, ő volt a sofőr, múlt héten szombaton őt is előzetes letartóztatásba helyezték. K. George egyébként tagadja, hogy köze lenne a bűncselekményhez.